Lassan kezdődik a szemeszter

Ez a gólyatábor más lesz

Fotó: SZE HÖK Facebook/2019
Némedi- Tóth Zsófia
2020.08.16. 18:30

A győri Széchenyi István Egyetem azok az intézmények közé tartozik, ahol idén a különleges körülmények ellenére is megrendezik a gólyatábort. Ez egy kiváló ismerkedési és szórakozási lehetőség az elsőévesek számára, hiszen ezzel kezdődnek meg „azok a híres egyetemi évek”.

Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke bejelentette, hogy néhány egyetem idén egyáltalán nem szervez gólyatábort, például az ELTE, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem. Ezek az intézmények szeptemberben, a szemeszter kezdetekor tartanak majd orientációs napot az újdonsült egyetemisták számára.

Amelyik felsőoktatási intézményben viszont megrendezik a gólyahetet, azt kizárólag a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tehetik meg. Ezért nem lehet 500 fősnél nagyobb az esemény, figyelni kell a higiéniás előírásokra, sőt van, ahol még lázat is mérnek majd. A programokat és a játékokat a legtöbb helyen szabadtéren tartják, a minimális személyes kontaktus érdekében.

A győri egyetem Hallgatói Önkormányzata augusztus 26. és 29. között rendezi meg a gólyatáborát, ám a hagyományostól eltérő módon. Karonkénti bontásban kerülnek megszervezésre a kari hallgatói részönkormányzatok bizottságai által. Így összesen kilenc rendezvény szervezését koordinálja az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat. A táborok esetén a résztvevői létszám mindenben a szabályoknak megfelelően került meghatározásra, így nem haladja meg az 500 főt egyik tábor létszáma sem” – nyilatkozta Szakálos Barnabás, az EHÖK kommunikációs osztályvezetője.

A Gólyahetek többnapos rendezvény, ahol a győri EHÖK szállást is biztosít a résztvevőknek a Hegedűs Gyula Kollégiumban és a Multifunkciós Épületben. Pfandler Bálint, a Kollégiumi Bizottság elnöke elmagyarázta, hogy a kollégista gólyák már a végleges helyükre költözhetnek be, mely jelentősen megkönnyíti beilleszkedésüket. Mosonmagyaróváron a Balektábor esetén pedig a Cserháti Sándor Kollégiumban biztosítják a szállást az elsőéveseknek.

A táborok során a járványügyi előírások betartását folyamatosan ellenőrzik majd. A zárt terekben a maszk használatát kötelezővé tették, kivételt képez ez alól a kollégiumi szoba, azonban az előadásokon, tájékoztatókon és az egyetemi épületek folyosóin, közösségi tereiben kötelező a maszk használata. A kézfertőtlenítők kihelyezése már a járványhelyzet elején megtörtént az egyetem összes épületében számtalan ponton, ezek használata erősen ajánlott. „A közösségi terek esetén napi többszöri helyszíni fertőtlenítést végez az egyetem takarító személyzete és a szervezői csapat tagjai összehangoltan. A táborba való belépés során, valamint minden reggel testhőmérséklet mérést végeznek a résztvevőkön” – hangoztatta Máté Eszter, az EHÖK elnöke.

A játékok és feladatok átdolgozásra kerültek, ahol figyelnek arra, hogy a lehető legtöbb esetben kültéren ismerjék meg egymást és az egyetemet az újdonsült egyetemi polgárok. Scheck Gergő, az Építész,- Építő- és Közlekedésmérnöki Kar HÖK elnöke elmondta, hogy a programok előkészítése során elsődleges szempont, hogy a résztvevők minél kevesebbet érintkezzenek egymással, elkerülve a közeli kontaktusokat.

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |