Augusztus 8-án és 9-én újra barokk hangulatba öltözik Győr belvárosa: két napon át a Barokk Esküvő látványos ceremóniájával, történelmi programokkal és kulturális élményekkel várják az érdeklődőket. A részleteket szerdán ismertették a szervezők az Apátúr-házban.
Elsőként Pintér Bence polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, a Barokk Esküvő hosszú évek óta a város egyik legkülönlegesebb rendezvénye: „Lenyűgöző, és nagyon örülök, hogy folytatódik a hagyomány. Természetesen mindig vannak kis változások, de biztos vagyok benne, hogy idén is magas színvonalon valósul meg az esemény. Az ifjú párnak pedig izgalmas élményeket kívánok!”

Borsi Róbert, a város kulturális tanácsnoka kiemelte, a program lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők testközelből tapasztalják meg a történelmi kor hangulatát: „Ez egy igazán különleges rendezvény, nemcsak a visszatérő vendégek, hanem az új látogatók számára is, akik most először öltenek barokk ruhát.”

Az esemény szervezője, a Győr Projekt Kft. ügyvezetője, Szombati-Serfőző Eszter bemutatta a 32. Barokk Esküvő részletes programját. Az idei év újdonsága, hogy a Széchenyi és Dunakapu tér mellett a Radó-sziget is bekapcsolódik a programsorozatba. Pénteken 16 órától és szombaton egész nap a végvári tábori életet ismerhetik meg a gyerekek, a családok. Hagyományőrző egyesületek elevenítik fel, milyen lehetett a város, miután a töröktől felszabadult. Érdekességként említette még a szakember azt az eseményt, amely pénteken 17 órakor a Széchenyi téren lesz, ahol a szabad királyi városrangot tanúsító adománylevél ünnepélyes átadására kerül sor. A Széchenyi téren az este folyamán folyamatos zenés programokkal várják az érdeklődőket, 20 órakor az Apátúr-ház előtt ad szerenádot a vőlegény a menyasszonynak. 21 órakor a Dunakapu téren a Győri Nemzeti Színház előadásában Donizetti: A csengő című előadást hallhatják az érdeklődők. Ezzel párhuzamosan a Széchenyi téren barokk táncház várja a táncolni vágyókat.

Szombaton 10 órakor a Széchenyi téren hagyományos kézműves vásár és gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások lesznek, és a Radó-szigeten folytatódik a hagyományőrző program.
„A barokk felvonulás 19 órától indul a városháza elől. Több mint kétszáz győri polgár jelentkezett, hogy beöltöznének barokk öltözetbe. A menet útvonala az Aradi vértanúk útja, Virágpiac, Zechmeister út, Bécsi kapu tér, majd a Király utca és a Dunakapu tér. A lovasok és a hintók a Rába- kettős hídon, a Jedlik Ányos utca, Kossuth híd, Dunakapu tér útvonalon haladnak. 20 órakor kezdődik a Barokk Esküvő, a menyasszony Szendrő Veronika, a vőlegény Kántor Szabolcs, a városi elöljáró Rupnik Károly lesz, a narrátor Zugmann Zoltán, a vőlegény násznagya Nagy Balázs, a menyasszony násznagya Bródy Norbert, és a menyasszony vőfélye pedig Vámosi Máté. 21 órakor a Dunakapu téren barokk mulatsággal és tánccal zárjuk az eseménysorozatot” – sorolta a programokat az ügyvezető.

Az ifjú pár elmondta, hogy a Barokk Esküvő lehetősége különösen izgalmas számukra. Veronika képzőművészként régóta foglalkozik a korszak stílusával, míg Szabolcs üzletemberként teljesen más világban mozog – ám menyasszonya kedvéért örömmel vállalta a különleges ceremóniát. A család minden tagja támogatásáról biztosította őket.
A rendezvényhez több győri kulturális intézmény is csatlakozik. A Győri Nemzeti Színház nagy sikerrel játssza Donizetti A csengő című operáját. Silló István zeneigazgató elmondta: Donizetti több mint ötven operát írt, a Csengőnek is ő maga írta a szövegét is, ő maga szerezte a zenéjét.
Keglovich Ferencné Zita projektvezető pedig arról tájékoztatott, hogy barokk kirakatversenyt is rendzenek, ezzel is felhívva a járókelők figyelmét a rendezvényre, a barokk belvárosra.

Matus Zsanett, a Szent László Látogatóközpont igazgatónője bejelentette: pénteken 17 órakor tárlatvezetést tartanak az Ékesség és jámborság című kiállításon, szombaton 10 órától a székesegyházban indul vezetett látogatás, szintén szombaton egész napos családi felfedező játék várja a látogatókat a Káptalandombon.