Négy új bemutatóval készül a Vaskakas Bábszínház, amely idén a 33. évadot kezdi. Az évadnyitó sajtótájékoztatót hétfőn tartották, ahol kiderült: összesen több mint 350 előadást tartanak az elkövetkező hónapokban.
A bábszínészeket elsőként Kósa Roland (Tiszta Szívvel a Városért Egyesület) alpolgármester köszöntette, aki szerint a győri kulturális intézmények állandó csillagai Győr kulturális életének, a Vaskakas Bábszínház pedig egy különösen fénylő csillag közöttük, ami nemcsak helyben, hanem országosan is fénylik.
A politikus köszönetet mondott az óriási népszerűségnek örvendő Győrkőcfesztivál megszervezéséért is, amelyen közel harmincezren vettek részt idén. A gyerekek mintegy 30 előadást és hét koncertet láthattak a rengeteg játék mellett.
„Mindent megteszek azért, hogy a társulat ne szenvedjen hiányt semmiben, hogy a légkör nyugodt legyen, azért, hogy mindenki a feladatára tudjon koncentrálni.” – ezt már Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) kulturális tanácsnok emelte ki köszöntőjében.
Boncsarovszky Péter (Fidesz-KDNP) fiatalokért és civil közösségekért felelős tanácsnok pedig bejelentette, hogy a bábszínházban is bevezetik a Kék-bérletet, amelyet július 15-től már az Aqua Sportközpontban és a Magyar Vilmos uszodában használhatnak a fogyatékossággal, az autizmussal élők.
A Vaskakasban a Kék-bérlet öt előadásra szól, és négyezer forintba kerül, plusz a kísérőnek ötszáz Ft-ba kerül a jegy. A kedvezményes bérlettípus igényléséhez az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) kártyát vagy pedig a fogyatékosságot igazló Magyar Államkincstár (MÁK) kártyát kell bemutatni.
Kocsis Rozi a Vaskakas Bábszínház igazgatója azzal a jó hírrel szolgált, hogy az évadban öt bemutatóval készül a Társulat. Elsőként a győri Pass Andrea író-dramaturg művét, a Tücsök Panziót mutatják be október első felében.

Novemberben újra egy retro mesét láthatnak a nosztalgiázni vágyó szülők és gyermekeik. Kocsis Rozi rendezésében a Rumcájsz című előadás kerül színpadra. Majd érkezik a Jancsi és Juliska felújított változata.
Február végén a Hessmese szórakoztatja a nagyérdeműt. A darab érdekessége egyrészt, hogy Móczár Bende rendezte, akit a nézők a Győri Nemzeti Színházból ismerhetnek, másrészt, hogy a mese helyszíne a révfalui víztorony, ahol a Tündérpostahivatal működik…
Végül az évadot a Bambi izgalmasnak ígérkező, mozgásszínházi nyelvet használó bábelőadás zárja április végén, melyet Kovács Domokos rendez és koreografál.
A Társulat folytatja a matiné-, a bérletes-, az „Apróka-” és a táj-előadásokat, valamint részt vesznek a Lázár Ervin Programban is – sorolta az évad feladatait Kocsis Rozi.