Emberölés miatt tíz év börtönre ítéltek egy férfit

Illusztráció: Pixabay
MTI
2019.11.27. 20:53

Jogerősen tíz év börtönbüntetést kapott emberölés miatt egy férfi: 2017 januárjában súlyosan bántalmazta volt élettársa párját Győrben, a sértett a kórházban egy hónappal később meghalt - tájékoztatta a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szóvivője szerdán az MTI-t.

Ferenczy Tamás közleménye szerint az ítélettel a bíróság részben változtatta meg az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát, amely kimondta, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. A táblabíróság szerint azonban a Győri Törvényszék ezt tévesen állapította meg, ezért úgy döntött, hogy a férfi legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhető.

A tényállás szerint a 34 éves vádlott tizenöt éven keresztül élettársával élt, akit többször bántalmazott. Kapcsolatuk a bántalmazások miatt előbb megromlott, majd megszakadt.

A nő kezdetben albérlőként, majd 2016 őszétől élettársként élt együtt a sértett férfival. A vádlott ebbe nem nyugodott bele, és többször felkereste volt élettársát, hogy rendezze a kapcsolatukat, erőszakos magatartása miatt azonban ez nem valósult meg.

A férfi 2017. január 16-án telefonon fenyegette meg a sértettet, hogy megöli, ha fenntartja kapcsolatát a volt élettársával. A vádlott két nappal később kora reggel megjelent a sértett lakásánál, de nem engedték be, ezért a vádlott az ajtó előtt várt.

Amikor a sértett kilépett a lakásból, a vádlott a földszintig kísérte, a korlátnak lökdöste, ököllel ütötte, majd a fejét teljes erővel többször a lépcsőház falába verte.

A kiabálásra az egyik lakó kilépett a folyosóra, ekkor a vádlott, a vérző sértettet a földön hagyva, elmenekült.

A sértett férfi a bántalmazás következtében többszörös koponyacsonttörést, agyállományi sérülést szenvedett és agyduzzanata keletkezett, és február 12-én légzési elégtelenség miatt meghalt.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #Győri Törvényszék |