Ki látta?

Elütötte a kerékpárost, majd egyszerűen továbbhajtott

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2020.09.14. 14:31

Balesetek szemtanúit keresi a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Többek között egy kerékpáros elütés okozójának megtalálásában is kérik a lakosság segítségét.

Győrben, a Petőfi téren, a Dr. Róth Emil utca felől a Híd utca irányába közlekedett 2020. szeptember 3-án 14 óra 20 perc körüli időben egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsijával. Haladása során a Petőfi tér 5. szám előtti területen nekiütközött egy szabályosan parkoló Toyota típusú gépjárműnek, amelynek következtében abban kárt tett.

A baleset okozója a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül távozott.

Ismeretlen személy 2020. szeptember 6-án 10 óra 30 perc és 10 óra 50 perc közötti időben ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, piros színű személygépkocsival hátramenetet hajtott végre Győrben, a Csipkegyári úton található Duna Center, Euro Family előtti parkolójában. A tolatás során nekiütközött a parkolóban álló Mazda típusú személygépkocsinak, melyben anyagi kár keletkezett. A balesetet követően a piros gépkocsi vezetője a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.

Nagyszentjánoson, a Fő utcában, az Árpád utca felől az Attila utca irányába közlekedett 2020. szeptember 5-én 17 óra körüli időben egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, szürke színű személygépkocsijával. Haladása során, a Fő utca 5. szám előtti útszakaszon az előtte, vele azonos irányba, kerékpárral közlekedő személyt elütötte, melynek következtében a kerékpár sofőrje, megsérült.

A baleset okozója a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül távozott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr | #Győr-Moson-Sopron | #közlekedés |