Elővárosi vasútközlekedést akarnak a Civilek

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.09.20. 14:41

Az elővárosi vasúti közlekedés kialakítását, feltételeinek megteremtését szorgalmazza programjában a Civilek Győrért Egyesület.

Kovács László, a szervezet polgármester-jelöltje sajtótájékoztatóján elmondta: a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület már 2012-ben tanulmányt készített a győri elővárosi vasútközlekedés lehetőségeiről. Előzményként ezt a munkát használták fel a programjukban.

Szerinte több alapos ok is szól a kezdeményezés megvalósítása mellett. A Győr és a peremkerületek közötti közutak rendkívül zsúfoltak, csúcsidőben csak lépésben lehet haladni, igen gyakoriak a dugók. Ez egy olyan nagyipari város esetében, mint Győr, ahová a belvárosból, a perifériáról, de még a környező településekről is rengetegen járnak be naponta dolgozni, rendkívül megnöveli az utazással kényszerűen töltött időt. E mellett balesetveszélyes és a környezetvédelmi szempontból is káros.

A Civilek Győrért Egyesület úgy látja: egy elővárosi körvasútra kellene felfűzni az állomásokat. A vasúti pályán a szervezet elképzelései szerint elektromos szerelvények közlekednének. A megállókat persze sok helyen fel kellene újítani, és újak építésére is szükség volna.

Fölvetettük: a vasúttársaság és a Volán állami tulajdonban működik, hogyan lesz ráhatása ezekre a cégekre az önkormányzatoknak. Kovács László azt válaszolta: Győrnek, ennek az ország számára iparpolitikai szempontból is fontos v árosnak lesz elegendő lobbiereje elérni, hogy a mindenkinek előnyös előnyös megoldás megvalósuljon. A tömegközlekedést koncentrálja az állam, a vasút és a Volán is egy kézbe kerül, így a közlekedés összehangolása is könnyebb, egyszerűbb lesz.

“Tudjuk, hogy sok pénz kell hozzá és nem rövidtávú programról van szó, de mielőbb el kell kezdeni” – hangsúlyozta Kovács László.

Végezetül azt is bejelentette: vasárnap belvárosi pikniket tartanak egy Kazinczy utcai kávézóban és előtte. Műfüvet és pokrócokat terítenek le, s a beszélgetni vágyók akár állataikat is magukkal vihetik.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #közélet | #választás 2019 |