Először lesz civil nap Ménfőcsanakon

Németh Boglárka
2022.06.09. 13:10

Június 11-én, szombaton rendezik meg Dr. Laczkovits-Takács Tímea szervezésében az I. Ménfőcsanaki Civil Napot. Az eseményt a Bezerédj-kastély udvarán tartják. A program célja, hogy a városrész civil közösségei bemutatkozzanak, ismertessék tevékenységüket, valamint a jövőbeli terveiket, továbbá, hogy az itt élők szabadon csatlakozhassanak hozzájuk.

“Ismét mozgalmas lesz a hétvége Ménfőcsanakon, ahogy az elmúlt hétvégéken is mindig volt itt valami, most is lesz egy újdonság, amit először szervezek meg. Ez az I. Ménfőcsanaki Civil Nap lesz, melyre a helyi közösségeket, civileket hívtam meg, akiknek lehetőségük lesz bemutatkozni. Lesz egy kis csapatépítő a számukra, illetve ezt az egész rendezvényt nyílttá tesszük a lakosság részére, akik megismerkedhetnek a helyiekkel, megismerhetik azt, hogy milyen színes a városrésznek a közösségi élete. Bízom abban, hogy nagyon sokan csatlakoznak is a színes kis közösségekhez” – számolt be a Győr+ Médiának Dr. Laczkovits-Takács Tímea, a városrész önkormányzati képviselője.  

A program szombaton 9 órakor kezdődik. 

Lesz gyermekkoncert, fellépnek a ménfőcsanaki óvodások is, emellett lesz szaxofonos műsor, illetve Kis Claudia, énekes is zenés műsort fog tartani. A gyermekek számára készülünk ugrálóvárral és fagyival, hiszen ezt a gyermeknapon is nagyon kedvelték. Ezek mellett lesz lángos és egy kis vendéglátás is” – emelte ki a képviselő, aki arról is beszélt, hogy szeretné összekovácsolni az itt működő közösségeket, továbbá azt is szeretné tudni, hogy ő miben tudja őket segíteni a jövőben. 

A Civil Nap programjai ingyenesek és a délelőtt folyamán bármikor lehet csatlakozni az eseményekhez.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Civil Nap | #híradó | #közösség | #Ménfőcsanak |