Nagy vita a parkolásról az év utolsó közgyűlésén

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.12.21. 09:57

Az idei év utolsó közgyűlését tartják a Városházán.

A szokottnál több, összesen 24 napirendi pontra számíthatunk ma, a részletes előterjesztések ide kattintva olvashatóak.

A közgyűlésről élő közvetítést is követhetünk:

10:00 – Hamarosan kezdődik a közgyűlés, egyelőre még az AC/DC Rock’n’roll Train című száma zengi be a Városháza Dísztermét.

10:02 – A Thunderstruckkal folytatódik a hangolódás. A képviselők még nem érkeztek meg, de a szokottnál is több érdeklődő tölti meg a sorokat.

10:06 – Dr. Dézsi Csaba András megnyitotta a közgyűlést, a testület határozatképes; 20 képviselő jelent meg.

10:07 – A napirendi pontok előtt átadták a 2021-es Nemzetiségi Díjakat. Szakács Erika a Lengyel Zenei Fesztivál szervezésében végzett munkája és a lengyel kultúra megismertetése okán, Domanyik Szilárdné, a német nemzetiségi nyelvoktató programban való részvétele és a német kultúra ápolása miatt, míg Rendi Melinda az örmény kultúra megismertetésében és a kultúra ápolásában végzett munkája okán vehette át a díjat.

10:10 – Dr. Dézsi Csaba András az első napirendi pont levételére tett javaslatot, és egy újabb napirendi pontra tett javaslatot az ülés végén. A képviselők elfogadták a módosítást (ezáltal a meghívóban szereplő számozáshoz képest eggyel előrébb került minden téma – a szerk.).

10:12 – A győriek többségének véleményével egybecsengő, új parkolási rendeletet terjesztenek be, mely Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő ötlete volt – foglalta össze a polgármester. Mint ismert, sok ellenzőre talált az ötlet, miszerint drágult volna a parkolás Győrben. Ezután az országgyűlési képviselő közvéleménykutatást kezdeményezett a város lakói körében. Pollreisz Balázs kért szót, aki kifejtette: a kérdések véleménye szerint nem jól megfogalmazottak, mert nem hangzik el: a győriek akarnak-e többet fizetni a parkolásért, mint most?

Pollreisz Balázs azt is elmondta: ők is végeztettek közvéleménykutatást, és nagyon más eredményre jutottak.

10:18 – Dr. Dézsi Csaba András válaszában kifejtette: nagyon jó ötlet volt a közvéleménykutatás. Ugyanakkor rámutatott: 140 ezer ember lakja a várost, nem lehet mindenkit megkérdezni. Az is természetes, hogy ha megkérdezzük az embereket, szeretnének-e többet fizetni, arra nem lesz a válasz. Azonban az önkormányzatnak néznie kell a bevételi oldalt. Ez nem kampánykérdés, hanem a felelős gazdálkodás kérdése – szögezte le a polgármester. Próbálunk egy igazságos rendszert kialakítani, fontos számunkra az emberek véleménye.

Amit döntöttem, az lehet, hogy nem volt helyes, de van rá idő, hogy ezt korrigáljuk. Figyelembe vettük a parlamenti képviselő kérését – mondta Dr. Dézsi Csaba András.

A városvezető kiemelte: köszöni Pollreisz Balázsnak, hogy ők is elvégezték a maguk kutatását, és annak eredménye jól kiegészítheti az elsőét. “Így kell csinálni, dolgozni kell” – méltatta képviselőtársát a polgármester.

Radnóti Ákos alpolgármester is szót kért a kérdésben: többször is előfordult, hogy maguk a lakosok kérték, hogy egy-egy szakasz vagy terület legyen fizetős.

Nincs leegyszerűsítve a kérdés, hogy fizetős vagy ne fizetős legyen a parkolás, ennél sokkal összetettebb a téma – mutatott rá Radnóti Ákos.

10:22 – Glázer Tímea szólalt fel, jelezte: mind a két közvéleménykutatás hasznos, és kérte a polgármestert: tegye közzé a kutatási eredményeket.

Havi 300 forintról felemeljük-e a bérlet árát 2 ezer forintra? Eközben aki a belvárosba jön, óránként többet fizet ennél. Ez nem igazságos rendszer – fejtette ki válaszában Dr. Dézsi Csaba András. Meg kell vizsgálni, ki az, aki jogosan veszi igénybe a nagyon kedvező bérletárakat. Nem lehet mindenkinek a háza előtt biztosítani parkolóhelyet – szögezte le a polgármester.

Alaposan ki kell dolgozni a rendeletet, hogy minél több győri véleményével megegyezzen – mutatott előre a városvezető.

10:27 – Pollreisz Balázs válaszában kifejtette, az, hogy bizonyos lakosai a városnak akik a belvárosban laknak, többet fizessenek, majd ezért mindenki másnak is megemeljük, az nem helyes. Borsi Róbert válaszolt a felvetésre, a város országgyűlési képviselői (Simon Róbert Balázs és Kara Ákos – a szerk.) nagyon sokat tettek a városban a parkolóhelyzet javításáért. Példaként a Kuopio-parkot és kisebb parkolóbővítéseket említett. Fontos, hogy tudjuk szabályozni a város közlekedését és a parkolás helyzetet. A rendeletet, melyben a fizetős parkolási övezet kiterjesztése is szerepel például Nádorvárosra, azért vonjuk vissza, hogy legyen idő részletesen kidolgozni a jövőbeni terveket – összegezte Borsi Róbert.

10:31 – Dr. Dézsi Csaba András kérdést tett fel Pollreisz Balázsnak: csak azt kérdezték meg a közvéleménykutatásban, hogy egyetlen egy kérdést tettek fel, miszerint az emberek szeretnének többet fizetni? Pollreisz Balázs elmondta: igen, egy kérdést tettek fel. A polgármester ezután visszavonta korábbi dicséretét.

Ne kampányolási célra használja a parkolást – szögezte le Dr. Dézsi Csaba András.

Radnóti Ákos kért szót: nem csak a belvárosról szól ez a történet, a többi városrész lakói és érintettek.

Ezután a polgármester Tanai Dávidot, a Győr-Szol munkatársát kérdezte: mennyiért válthatnak bérletet azok a győriek, akik nem belvárosiak, de ott szeretnének parkolni?

A válaszban elhangzott: a belvárosi lakosok 3900 forintot, a más városrészben lakók 14 250 forintot fizetnek ezért. Mikor állapítottak meg ezeket az árakat? – tette fel a kérdést a polgármester? Mint kiderült, 2012-ben, azaz 9 évvel ezelőtt.

10:39 – Balla Jenő kért szót: szeretné, ha még szigorúbban vizsgálnák azokat az autókat, melyek évek óta egy helyben állnak és csak foglalják a parkolókat. Több mélygarázsra lenne szükség – mutatott rá a képviselő.

Mindenki érdekeit képviselő rendeletet szeretnénk kidolgozni – szögezte le dr. Dézsi Csaba András.

Radnóti Ákos is szót kért: ilyen városi környezetben egyedülálló, hogy három parkolólemezzel is bővültek a lehetőségek – mondta el az alpolgármester. A Kuopio-parkban nem csak parkolólemez épül, de a meglévő parkolókat is bővítik, rendezik. Sok esetben jogi akadálya van annak, hogy elszállítsák a roncsautókat – mutatott rá Radnóti Ákos.

10:44 – Kisebb nézeteltérés alakult ki az okostelefon-használatról a közgyűlés ideje alatt.

Fontos kérdésről van szó. Kevés a parkolóhely, sok az autó. Az elmúlt időszakban sok parkolóhely épült, hétről-hétre bővítjük a parkolási lehetőségeket. Az nem elegendő, hogy megkérdezzük az embereket, hogy 300 helyett szeretnének-e 2 ezer forintot fizetni. Egy gombóc fagyi ára jelenleg a belvárosban a bérlet, ez pedig helytelen – zárta a kérdést Dr. Dézsi Csaba András. Ezután a rendelet-tervezetet ellenvetés nélkül fogadta el a képviselő-testület.

10:48 – A 2., 3., 4., napirendi pontok tervezeteit vita nélkül fogadták el.

10:51 – Az 5. napirendi pontnál Bárány István és Pollreisz Balázs is felszólaltak a hulladékszállítással kapcsolatban. Bárány István az utolsó hónapra türelmet kért. Pollreisz Balázs elmondta: meg fogja szavazni a rendeletet. Győr és a környék legnagyobb hulladékszállítási problémája az alulfinanszírozottság – mutatott rá Pollreisz Balázs. Ezután Szabó Jenő képviselő szólalt fel, aki ismertette a nagytérségi társulás munkáját.

10:59 – Glázer Tímea szólalt fel. Kiemelte, hogy az előző városvezetéshez képest örömteli, hogy szándék van a hulladékszállítás rendbetételére, ugyanakkor fontos lenne, hogy béremelést kapjanak a területen dolgozók. Dr. Dézsi Csaba András elmondta: idén már volt bérfejlesztés, és Ausztria közelsége miatt más bérekkel kell versenyeznie Győrnek, mint az ország többi részén lévő városoknak.

Dr. Sik Sándor szólalt fel, a GYHG munkáját méltatta: nagyon sok települést lát el a szervezet, olyan gépparkkal, ami nem mindig elegendő ehhez. Szép lassan kezdjük lefaragni az adósságokat, 2023 végére elérhetjük azt, hogy a GYHG biztonságosan működik – mutatott rá a képviselő.

11:03 – Radnóti Ákos rámutatott: a cél, hogy Győr a legtisztább magyar város legyen. Nagyon sok szereplős a történet, de a sok kihelyezett hulladékudvarnak köszönhetően kevesebb szemét halmozódott fel a városban – méltatta képviselőtársai munkáját az alpolgármester. Egyúttal megköszönte a Városrendészet és minden résztvevő munkáját ebben a kérdésben.

Ha sikeres lesz a sütőolaj-begyűjtő akció, akkor az egész városra kiterjesztik a programot – mutatott előre Radnóti Ákos.

Borsi Róbert kifejtette: sajátságos a GYHG működése, és ez néha nehézséget jelent, de dolgoznak a feladatokon.

A képviselők ezután egyhangúan elfogadták a rendeletet.

11:08 – A hatodik napirendi pont következik, hozzászólás nélkül, egyhangúan fogadták el Endrődi Péter kinevezését a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. élére

11:10 – A hetedik napirendi pont következett, mely a GYHG élére, Nagy Csaba ügyvezetői kinevezéséről szól. Pollreisz Balázs szólalt fel: nem szakembert neveznek ki, és szerinte a városvezetés a problémákat már csak kommunikációs szinten akarja kezelni. A polgármester ezután felkérte Nagy Csabát, hogy válaszoljon a felvetésre. Nagy Csaba kifejtette: részt vett a rendszer kialakításában, megvan a megfelelő szaktudása ehhez a feladathoz. A munkában hisz, ehhez kéri a képviselők felhatalmazását.

Dr. Dézsi Csaba András rendhagyó módon a Facebookos élő közvetítésből olvasott fel egy kérdést: mit lehet tenni az ellen, hogy széttörik a kukákat? Nagy Csaba válaszolt: meg fognak tenni minden szükséges lépést, hogy ezeknek elejét vegyék.

11:18 – Hajtó Péter képviselő szólalt fel, javasolta, hogy a jövőben Pollreisz Balázs minden ötletét vizsgálják meg. Emlékeztetett ugyanakkor: legutóbb az éjszakai szemétszállítás volt, amit be is vezettek, ez 100 milliós plusz terhet jelentett. Ezután a képviselőtestület egyhangúan megszavazta Nagy Csaba kinevezését.

11:20 – A 8. napirendi pontnál, mely a győri fürdővel kapcsolatos; Pollreisz Balázs szólalt fel, javaslatot tett a kedvezményes fürdőbérletek visszavezetésére, melyet Bári Olgáról nevezzenek el.

Dr. Dézsi Csaba András emlékeztetett rá: a korábbi, MSZP-s városvezetés nem támogatta, hogy a győriek kedvezményt kapjanak a győri fürdőben.

Tárgyalunk az üzemeltetővel, a győriek a nyári időszakban a jegy árából 40 százalékos kedvezményt fognak kapni – mondta el a polgármester.

11:30 – Bárány István szólalt fel: a győriek számára nagyon fontos témáról van szó. Javaslatot tett arra, hogy a bérleti díjról szóló kiegészítéseket vizsgálják felül, nézzék át, mert jogilag kérdéses lehet.

Borsi Róbert szintén hozzászólt a témához; véleménye szerint ez fontosabb kérdés, mint csak egy szerződés aláírása. Minél szélesebb körben elérhetővé kell tenni a győriek körében a kedvezmények lehetőségét.

11:38 – Pollreisz Balázs szólalt fel ismét, megköszönve a történelemórát. Ismét elmondta: a város keressen rá lehetőséget, hogy a lakosoknak kedvezményes, vagy ingyenes bérletet biztosíthassanak a lakosság egy részére. Dr. Dézsi Csaba András hangsúlyozta: nyáron, a legnagyobb melegben minden győri 40 százalékos kedvezményt kap majd, az év többi részében pedig 20 százalékkal olcsóbb lesz a győrieknek a fürdő.

Glázer Tímea szólt hozzá a témához: nagy lehet a baj, ha a polgármester csaknem 20 évvel ezelőtti jegyzőkönyveket vett elő. Ugyanakkor támogatni fogja, hogy Bári Olgáról nevezzék el a kedvezményes bérleteket.

11:45 – Bárány István is szót kért: az összes nyugdíjasnak lehetővé kell tenni a kedvezményes fürdőbejárást, nem csak azoknak, akik nyugdíjasklubok tagjai. Ez régen jó megoldás volt, ma már nem az – szögezte le a képviselő.

11:47 – Balla Jenő szólalt fel: valóban kardinális kérdésről van szó. Elsődlegesen a győrieket kell támogatni, nagyon jó az irány, hogy adunk kedvezményt a helyieknek – mutatott rá Balla Jenő. Javasolta, hogy a győri fürdőnek legyen egy kinevezett biztosa, hiszen sokmilliárdos beruházásról van szó.

11:55 – Szeles Szabolcs alpolgármester kiemelte: Győrben kiemelten fontos és jól működik az idősek segítése. Felnézünk rájuk, tőlük kaptuk ezt a világot – mutatott rá Szeles Szabolcs. A gazdasági és pénzügyekért is felelős alpolgármester ugyanakkor kifejtette: a jelenleg tárgyalt pont nem a szerződés kötéséről szól, hanem annak meghosszabbításáról a felújítási munkák idejére. Ezért nem is tudják módosítani azt a javasolt pontokkal.

Pollreisz Balázs javaslatot tett arra, hogy az általa említett konstrukció (a város kedvezményesen vásárolhasson bérleteket, melyeket később ingyenesen oszthat ki) kerüljön be a szerződése.

Balla Jenő arra tett indítványt, hogy ne az alapjegyárból kapják a győriek a kedvezményt, hanem a mindenkori jegyárból.

12:03 – 4 igen, 16 nem arányban nem fogadták el Pollreisz Balázs módosító indítványát. Balla Jenő indítványát 7 igen, 13 nem arányban nem fogadták el. A határozatot a képviselők végül 17 igen, 1 nem, 2 tartózkodással fogadta el.

12:06 – A kilencedik napirendi pont következik, a Radó-szigeten található Spartacus csónakház helyreállításáról. Pollreisz Balázs szólalt fel. A képviselő elmondta: másfél év telt el azóta, hogy Dr. Dézsi Csaba András bejelentette, hogy hasznosítani fogják az épületet, mégsem történt semmi azóta, és nem tudni, pontosan mik a tervek a csónakházzal. “Jelenleg akár kínai áruház is lehetne az épületből” – mutatott rá Pollreisz Balázs. A képviselő azt azonban elismerte: az épületet meg kell menteni, fel kell újítani.

Dr. Dézsi Csaba András válaszában kifejtette: a képviselő minden mögött rosszat sejt, minden győri örül annak, hogy a város kezébe került a csónakház, csak Pollreisz Balázs nem. Tény, hogy lassan haladunk – ismerte el a városvezető. Mivel műemlékről van szó, ezért nagyon komoly tervezés és bizottsági munka szükséges ahhoz, hogy felújítsák az épületet – engedett bepillantást a háttérfolyamatokba a polgármester.

12:17 – Pollreisz Balázs továbbra is kifogásolja, hogy az előterjesztés nem tartalmaz konkrétumokat, és ezt hiányolja. A testület ezután 17 igen, 2 tartózkodással elfogadta a tervezetet. Hajtó Péter képviselő időközben távozott a teremből, így összesen már csak 19-en szavaznak.

12:18 – A 10. napirendi pont kérdés nélkül ment át.

12:19 – A 11. napirendi pontnál ismét Pollreisz Balázs tett fel kérdést. A képviselő arra kíváncsi, hogy a Győr+ Médiának mekkora lesz a részesedése a város területén elérhető reklámfelületekből, ha átkerülnek a cég kezelésébe a kérdéses reklámhelyek? Borsi Róbert jelezte: erre csak írásban fog tudni válaszolni. A testület ezután 17 igen, 2 tartózkodás mellett fogadta el a határozatot.

12:22: – A 12., 13., 14., napirendi pontokat kérdés nélkül fogadták el.

12:24 – A 15. napirendi pontnál Laczkovics-Takács Tímea szólalt fel, aki elmondta: merőben új feladatok és kihívások merültek fel a szociális ellátórendszerben az elmúlt időszakban, de a győri rendszert országosan is elismerik. A testület ezután elfogadta a határozatot.

12:28 – A 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23. napirendi pontokat kérdés és felszólalás nélkül fogadták el.

12:31 – A 24. napirendi pont Dr. Dézsi Csaba András javaslatára került be a közgyűlés végére, ismét Pollreisz Balázs kért szót. A képviselő elmondta: megdicséri a városvezetőt, és megköszönte, hogy a polgármester meghallgatta a lakosság véleményét és kérését az ipari parkban tervezett lakópark kapcsán.

Dr. Sik Sándor elmondta: sok szempontból kell megvizsgálni a terület használhatóságát, és üdvözlendőnek tartja, hogy szakértői segítséget vonjanak be a jövőben.

12:37 – A képviselőtestület ezután elfogadta a határozatot, a közgyűlés napirendi pontjai véget értek.

Bárány István képviselő a napirendi pontok után szólalt fel. A képviselő a legutóbbi, rendkívüli közgyűlésen hozott határozattal kapcsolatban érdeklődött, mely az emlékezetes gázügyről (1., 2., )szólt.

Január 8-ig meghosszabbították a határidőt, ameddig újabb gázkereskedőt kell találni – mondta el a polgármester kérdésére Endrődi Péter, a Győr-Szol Zrt. igazgatóságának tagja. A legújabb jelentések alapján a gáz piaci ára 7,5 milliárdos pluszköltséget jelentene a város számára – közölte Endrődi Péter.

12:42 – Dr. Dézsi Csaba András hozzátette: ezt az árat természetesen nem lehet elfogadni, de próbálják megoldani a helyzetet a parlamenti képviselők segítségével, és mindenkit biztosított: fűtés lesz a győri lakásokban.

A képviselők egy része ezután az év végi jókívánságot tolmácsolta a hivatal és a városvezetés részére, majd a közgyűlés véget ért.

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #híradó | #közgyűlés | #önkormányzat | #városháza |