Bögi Tamásra emlékezünk
Elment a legtisztább szívű fotós
Fotó: Ács Tamás
Hétfő este érkezett a szomorú hír, amiből nehéz feleszmélni: Bögi Tamás, nyugdíjas fotós, Győr ikonikus alakja, a csupa szív ember örökre megpihent. Nem találkozhatunk vele már többet rendezvényeken, nem sétál imádott városában és családjától is el kellett köszönnie. Tamás, már most nagyon hiányzol mindenkinek!
Fogalmam sincs, mikor ismerkedtünk meg, mikor alakult ki egy kedves kollegialitás köztünk, és bevallom, arra sem emlékszem, mikor tudatosult bennem, hogy Judit, akit zenei körökből ismertem meg, az ő lánya. Győr tényleg nagyon kicsi város, s szerencsére rengeteg jó ember él és alkot itt. Bögi Tamás a legjobbak közül való volt. Annyira természetes volt az ő jelenléte, a mosolya és fényképezőgépe, mint ahogy megszoktuk a Baross úton a Csónakos szobrot, vagy éppen megszerettük a Széchenyi tér nyüzsgését. Bögi Tamás egyszer csak ott volt az ismerőseim között, s örültünk, egymásnak ha találkoztunk.
Mert ha valahol esemény volt, onnan Tamás nem hiányozhatott, lelkesedése sokszor magával ragadta az embert. Bevallom, olyan is volt, hogy nem értettem, mi lehet érdekes a „huszonharmadik” kiállításon is, és miért olyan érdekes mindennap végigsétálni a városon, a vízpartokon, végig a hidakon. Tamás más szemmel nézte az eseményeket és Győrt. Mindenhol és mindenben talált valamit, amit érdemes volt lefotózni, én pedig csak a képeket nézve értettem meg sokszor, hogy ezekről is lemaradtam…
Szeretett beszélgetni, mesélni. Nekem legtöbbet a fotózásról, a feleségéről, Magdiról, a lányáról, Juditról, és a két onnan született unokájáról. Na meg büszkén mesélt Tamás fiáról, hiszen tudta, hogy munkakörömhöz tartozik a katasztrófavédelem. Tavaly májusban olyan lelkesen újságolta, hogy Tomit kiváló szakmai munkája elismeréseként soron kívül ezredessé léptették elő, hogy engem is magával ragadott a büszkeség, hiszen győri srác jutott magasra, le a kalappal! Na meg onnan is kaptak unokákat, hála Istennek. Úgy mesélt Tamás a családjáról, hogy többükről ismeretlenül is elhittem, ismerem őket. Hihetetlen büszke Édesapa volt, feleségéről is mindig a legnagyobb szeretettel beszélt. Most jöttem rá, hogy Tamás ezekkel a beszélgetésekkel tanított is. Sok-sok mindenre, amit majd apránként kell kibontani és a javamra fordítani… Ám azt már tudom, hogy azzal, hogy egy kicsit bepillantást engedett az életébe, a családjába, a gondolataiba, megmutatta, milyen is egy intelligens, ízig-vérig lokálpatrióta, szorgalmas, a családjának élő és roppant pozitív ember életszemlélete…
Magára soha nem volt büszke, pedig lett volna, mire. Végtelenül szerény volt, a fotózást, és az általa kapott élményeket, elismeréseket mindig ajándéknak tekintette. Akár az időjárás-jelentés háttere volt egy-egy képe, akár valamelyik újságban, honlapon jelentek meg a fotói, boldog volt. Meghatotta és végtelenül jólesett neki, hogy nemrég, a 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállítást dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere nyitotta meg és ismerte el önkéntes szolgálatát, amellyel megörökíti Győr és a győriek történetét, mindennapjait.
Tamás imádta az embereket. Rengeteget fotózta az ismerőseit, olyan emberi és érzékeny pillanatokat örökített meg, amelyek olyan igazi „bögitamásosak” lettek. Neki eszébe jutott akkor is fotózni, amikor másnak nem, így sok-sok érdekes pillanatot őriznek a felvételei. Fáj múlt időben beszélni Tamásról, mert nem tudom elképzelni nélküle a győri belvárost, ahol annyit találkoztunk.
Nézem a sok kedves képet ami a Facebook profilján látható, s tudom, hogy a Győr+ Média fotóarchívumában is sok-sok Bögi Tamás fotó van. Ahogy a Kisalföldnél is. Erről is mindig szívesen mesélt, hogy ő mindenkinek szívesen ad fotót, mert mindenki győri. Micsoda tiszta szívű gondolkozás!
Reggelig tudnék mesélni róla, annyi közös emlék köt össze bennünket. S az a fura, hogy volt, hogy csak egy termelői vásáron találkoztunk fél órát, de az is emlékezetes maradt. Kuszák a gondolatok és az érzelmek, mert búcsúznom kell, s nem könnyű. Nem könnyű, mert hogy vegyen búcsút az ember egy ikonikus győri embertől, egy önkéntes fotóslegendától? Újságíró vagyok, nem értek a fotózáshoz, csak annyira, hogy valami tetszik vagy épp nem. Amit Tamás fotózott, az tetszett. Kivéve ha én is rajta voltam a felvételen. De az nem a fotóson múlt… Mondtam is neki mindig, amin ha nem is komolyan, de kiakadt. Ő mindenben a szépet és a jót látta. Imádta a városát, a városban élő embereket, s mindig mosolygott.
Búcsúznom kellene tőle valami szakmai módon is talán. Ahol összeszedem az életrajzát, a pályáját, a dátumokat, a sikereket. Nem megy… Tamáshoz nem méltó az adathalmaz. Annyi minden várhatott volna még rá, hihetetlen, hogy nem találkozunk többet, hogy nem kapok több fényképet mailben vagy Messengeren. Hihetetlen, hogy nem beszélgetünk többet… Hihetetlen, hogy Bögi Tamás nincs többé és búcsúznom kell, a magam módján. Isten Veled Tamás, jó utat, vigyázz magadra!
