Elkezdődött a biológiai szúnyoglárva-gyérítés Győrben

Fotó: Facebook// Dézsi Csaba András
Ficsór Dávid
2021.04.27. 14:50

Az időjárási körülmények megfelelőnek bizonyultak, így kedden reggel – az előzetes terveknek megfelelően – megkezdődhetett a földi biológiai szúnyoglárva-gyérítés városszerte.

„Dr. Dézsi Csaba András polgármester kérésére, a mai napon elkezdtük a programot, mely során egy speciális környezetbarát szert juttatunk ki magasnyomású permetezővel a város közigazgatási területén lévő árterek, tavak vízfelületeire, valamint a folyópartok bizonyos szakaszaira” – mondta a Győr Plusznak a Győr-Szol Városüzemeltetési és Kivitelezési Igazgatóságának igazgatói referense.

Nagy Csaba hozzátette, a kezelések nagy része külterületen történik, de a lakott részeken is találkozhatunk a kijuttatást végző járművel, főkepp a városi tavak körül, az iparcsatornánál, a gyirmóti és a bácsai városrészekben. A szakember hangsúlyozta, a környezetbarát szer az alkalmazott dózisban kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, ártalmatlan minden más élőlényre. Kifejlett szúnyogok elleni védekezésre nem alkalmas, csak kifejlődésük előzhető meg, illetve utánpótlásuk csökkenthető a lárvák elpusztításával.

Bár hűvös még az idő, napról napra egyre jobban melegszik, a meleg pedig kedvez a szúnyogok fejlődésének. Érdemes mindenkinek a saját portáján felügyelni a vízfelületeket, hiszen egyszerű módszerekkel –például a pangó vizek megszüntetésével, a csapadékvízgyűjtők letakarásával – a győriek is segíthetik a szakemberek munkáját.

A biológiai, környezetre ártalmatlan szerek kijuttatása után a szakemberek folyamatosan nyomon követik majd a vízfelületeket, és ha kell további gyérítési munkákat végeznek. Az aktualitásokról a szolgáltató tájékoztatni fogja a lakosságot.
Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #önkormányzat | #szúnyogirtás |