Felsőoktatás

Elkészült fejlesztéseivel a SZEngine

Fotó: SZEngine
Győr+
2021.06.08. 11:34

Minden készen áll a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói motorfejlesztő csapata, a SZEngine háza táján, hogy nekivágjanak a versenyszezonnak: az új, KTM-erőforrásra alapuló motorjuk már tesztelés alatt áll, a teljesen átalakított fékpadberendezésükön pedig az utolsó simításokat végzik. Az idei fejlesztéseket videóban mutatta be a csapat, amelynek megtekintésével bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé is, többek között a szponzorokkal való együttműködést illetően.

Az idei évben – a járványhelyzetre való tekintettel – hagyományos rollout rendezvény helyett videóban számolt be aktuális fejlesztéseiről a SZEngine. Hajas Balázs csapatvezető elmondta: a tavasszal bejelentett alapmotorváltás lezajlott, a SZEngine 690 névre keresztelt motorjuk elkészült. Hozzátette: idén – az Arrabona Racing Teammel (ART) együttműködve – a Formula Student Austria és Formula Student East versenyeken próbálják ki magukat, így egy év kihagyás után végre élesben is kiderül, mire képesek a SZEngine-motorok.

Hajas Balázs, a SZEngine csapatvezetője úgy vélte, nehéz időszakot tudnak maguk mögött, de megerősödve jöttek ki a járványhelyzetből. (Forrás: SZEngine)

Orova László, az ART konstrukciós vezetője emlékeztetett, kooperációjuk egyedülálló a Formula Student világában: nincs más olyan csapat a versenysorozatban, amelyik saját motort fejleszt, mint a SZEngine – és nincs más olyan csapat sem, mint az ART, amelyik gyári motor helyett saját fejlesztésű motort használ. Közös munkájuk sikerét mutatja, hogy 2019-ben összetett harmadik helyezést értek el a Formula Student East versenyen. Az eredményben a SZEngine-nek is nagy szerepe volt: a motor mind teljesítmény, mind hatékonyság szempontjából remekül vizsgázott, és megbízhatóság terén is kifogástalanul szerepelt.

Idén az ART karbonszálas monocoque-vázat készített autójához, amihez kevésbé illeszkedett volna a SZEngine előző motorja – az önhordó váz ugyanis jóval érzékenyebb a motor rezonanciájára. Emiatt a két csapat összehangolta fejlesztéseit: pont akkor döntött a SZEngine új motorkonstrukció mellett, amikor arra az ART-nek is szüksége volt. A KTM 690 alapú motor ugyanis már két kiegyenlítő tengellyel rendelkezik, ami jóval finomabb járást, alacsonyabb vibrációt eredményez.

A felvételből fény derült arra is, hogy a KTM motorjából miként nyerték ki annak számítógépes modelljét. Ez az úgynevezett reverse engineering eljárás, amely definíció szerint valamilyen szerkezet, termék vagy program felépítésének visszafejtése a kész változat elemzésével, vizsgálatával. Mint azt Karácsony Gábor, a CAD-CAM 3000 Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, ennek alkalmazása széles körű az iparban, hiszen sokszor előfordul, hogy egy alkatrészhez nem áll rendelkezésre megfelelő háromdimenziós dokumentáció, ezért azt le kell modellezni, hogy módosítani lehessen, vagy hogy újra lehetővé tegyék a gyártását.

Magát a szkennelést Horánszky András, a Werth Magyarország Kft. alkalmazástechnikai mérnöke végezte, ő digitalizálta a SZEngine számára szükséges darabokat. Ehhez egy kézi lézerszkennert használt, amely valós időben mutatja a kijelzőn kapott pontfelhőt. Ezt követi a szoftveres átalakítás, majd a mérések alapján parametrikus 3D modell felépítése. A tervek birtokában részenként összeállítható a motor teljes képe, amely aztán tetszőlegesen módosítható, személyre szabható.

Egy másik érdekesség a fékpaddal kapcsolatos. Mint azt Fejes Fabio, a Revo-Tec Kft. munkatársa (egyben a SZEngine korábbi tagja) kifejtette, a céggel nagyon szoros a csapat kapcsolata, az előző két fékpadjukat is a társaság készítette.

A scanneléssel a csapat rekonstruálni tudja a motor terveit és tetszőlegesen átalakíthatja azokat. (Forrás: SZEngine)

Az első fékpad még az érkezésem előtt, 2013-14 környékén készült el. Ahogy évről évre fejlődtek a motorjaink, a fékpad teljesítménye már nem volt elegendő a mi teljesítménynövelt motorjainkhoz. Az új fékpadra szintén felajánlást kaptunk a Revo-Tectől. Saját kezűleg darabokra bontottuk a tőlük kapott fékpadot, utána ráhelyeztük a szükséges felépítményt, ami már használható állapotban is van” – fogalmazott Fabio, aki szakdolgozatának is ezt a témát választotta, így jelentős részben az ő munkájára épül a szerkezet, amelyet nemrég üzembe is állítottak a SZEngine épületében.

A videóban a főtámogató Audi Hungaria Zrt. részéről Jürgen Königstedt, a vállalat Járműhajtás Fejlesztés részlegének vezetője is köszöntötte a csapatot. A vezető nagyon okosnak nevezte, hogy a kényszerszünet alatt a csapat fejlesztésekkel foglalkozott. Aláhúzta: az ipar és a Formula Student-versenysorozat is hatalmas kihívásokkal és radikális változásokkal áll szemben, ezért tudni kell kezelni a növekvő komplexitást és konzekvensen kell gondolkozni célokban és rendszerekben. A szakember végül sikeres versenyzést kívánt a csapatnak, és kilátásba helyezte, hogy az egyik versenyen személyesen is meglátogatja őket.

A SZEngine tervei tehát a tavasz során valósággá váltak, mint arról a videó is tanúskodik. Folytatás hamarosan, a versenypályákon!

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem | #SZEngine |