Hirdetés

Elismeréseket adott át a belügyminiszter

Fotó: Belügyminisztérium
Katasztrófavédelem
2020.08.19. 11:20

Állami és miniszteri elismeréseket, kitüntetéseket adott át dr. Pintér Sándor belügyminiszter augusztus 20-a, Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a rendvédelmi szervek kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársainak, és a tárcával együttműködő szervek, szervezetek, illetve önkormányzatok vezetőinek, kollégáinak augusztus 18-án a Belügyminisztériumban. A katasztrófavédelem harmincöt munkatársa részesült elismerésben.

Hirdetés

Az új koronavírus-járvány miatt a március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója, valamint a rendőr- és tűzoltónap alkalmából adományozott kitüntetéseket is ezen az ünnepségen adták át.

A rendezvényen Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében elmondta: Szent István egy Európában gyökeret eresztett népet, írott törvények alapján működő királyságot és erős, független keresztény államot hagyott örökül utódaira. Hangsúlyozta, az idei megemlékezés más, mint a többi: Magyarországnak meg kell küzdenie egy új ellenséggel, a koronavírussal. Kiemelte, az első szakaszban az ország sikeresen és eredményesen védekezett, egy csatát már megnyert, de készülni kell a további ütközetekre! A Szent Istvántól megtanult összefogás lett a járvány elleni védekezés alapja, fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a sikeres védekezésben jelentős feladatokat hajtottak végre a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervezetek, a személyi állomány munkájáért köszönetet mondott.

Hirdetés

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából ketten vettek át tegnap elismerést: 

A köztársasági elnök – a belügyminiszter előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15-ealkalmából, több mint két évtizedes, kimagasló szolgálatellátása elismeréséül a Magyar Ezüst Érdemkereszt katonai tagozatát adományozta Börzsei Arnold c. tűzoltó zászlósnak, a Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének. 

A belügyminiszter kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül, Bátorságért Érdemjelet adományozott  Skultéti János c. tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Mosonmagyaróvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjének, aki egy mosonmagyaróvári lakástűznél egy, a pincében rekedt embert gyorsan és szakszerűen menekített ki.

Kapcsolódó témák: #elismerés | #katasztrófavédelem |
likeold
a fb oldalunkat