Hirdetés
Maller Mártonnak

Elismerés a vízügyi szakembernek

Fotó: Éduvizig
Éduvizig
2020.09.10. 07:50

Maller Márton, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztályának szakágazati vezetője a vízügyi ágazatban végzett magas színvonalú munkájáért augusztus 20. állami ünnepünk alkalmából Főigazgatói Dicsérő Oklevél elismerésben részesült. Márton a kitüntetést a szeptember 4-i Belügyminisztériumban tartott ünnepségen vehette át.

Hirdetés

Márton – fiatal kora ellenére – meghatározó alakja árvízvédelmi tevékenységünknek és az ahhoz köthető fejlesztések lebonyolításának. Magas szintű intelligenciája, példás kitartása, éleslátása és higgadt műszaki gondolkodásmódja, illetve kiemelkedő tanulási képessége nagy munkabírással és precíz végrehajtással társulnak. Szakmai pályafutásának elején a 2013. évi Duna árvízben kitartóan helytállt, jelenleg már a műszaki szakszolgálat vezetője a vízkár-elhárítási feladatokban.

Igazgatóságuk működési területén a települési vízkár-elhárítási tervek, a nagyvízi mederkezelési tervek és az új lokalizációs tervek készítésében vezető tervezői feladatokat látott el. A jelenleg megvalósuló nyergesújfalui védmű építés és a Rába-völgy KEHOP projekt új védmű létesítményei mind az ő műszaki irányítása alatt készülnek.

Hirdetés

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság árvízvédelmi munkacsoportjának aktív tagja, országos szinten az egyik legfelkészültebb az árvízi kockázatkezelés témakörében. Egyetemi oktatással és konzulensi/bírálati tevékenységgel támogatja felsőoktatási intézmények munkáját, miközben őnmaga is a doktori képzésben vesz részt karsztvíz-készletek vizsgálata témában. Kiváló angol tudása miatt több nemzetközi projektben képviseli igazgatóságunkat, mint például a Danube Floodplain projekt.

Kapcsolódó témák: #elismerés |
likeold
a fb oldalunkat