Elhunyt dr. Kovács Ferenc, a közlekedéstan győri professzora

Győr+
2023.09.21. 10:03

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt dr. Kovács Ferenc okl. közlekedés közgazda, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi tanár, az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának alapító, egykori tagja - olvasható a Széchenyi István Egyetem gyászjelentésében.

Dr. Kovács Ferenc pályakezdő egyetemi oktatóként a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen dolgozott. Dr. Hegedűs Gyula, jogelőd intézményünk, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola frissen kinevezett alapító főigazgatója a Budapesti Műszaki Egyetemen egy „rokon” tanszéken tanított. Gyakran találkoztak, sokat beszélgettek. Dr. Kovács Ferenc a KTMF győri terveit, a fejlődés és a meggyökeresedés folyamatát nagy érdeklődéssel és szimpátiával követte. Az 1990-ben széles körű összefogással létrehozott, az egyetemmé válás konkrét programját készítő, szervező Universitas-Győr Alapítvány szakmai és pénzügyi hátterét akkori kormányzati vezetőként, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként az országos szállítási, logisztikai, hírközlési cégek bevonásával támogatta. A kuratórium karakteres véleményt megfogalmazó tagjaként két évtizeden keresztül alakította az Universitas-Győr Alapítvány tehetséggondozó, szellemiséget fejlesztő, támogató programját.

Az első győri Akadémiai Napon, 1994. szeptember 21-én akkori kormányzati, tudományos és győri személyiségekkel együtt – Kovács László külügyminiszter, dr. Keviczky László, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, dr. Scharle Péter útügyi helyettes államtitkár, Kolozsváry Ernő győri polgármester – plenáris előadást tartott a felső- és nyugat-dunántúli térség gazdaságának és felsőoktatásának fejlődési kérdéseiről. Dr. Keviczky László, dr. Scharle Péter és dr. Kovács Ferenc rövid idő elteltével a 2002-ben megvalósult Széchenyi István Egyetem meghatározó professzorai lettek.

Az együttműködést szervező munka részeként dr. Kovács Ferenc vezető szerepet vitt a győri közlekedésmérnöki képzés megújításában. Közlekedéstan egyetemi jegyzete, előadásai, lobbizásai a győri közlekedésmérnök képzés szakmai kiteljesedését szolgálják napjainkban is.

Dr. Kovács Ferenc 2013-ban nyugállományba ment, de oktatási, tudományos, koordináló munkájával továbbra is részt vett az Egyetem életében. Kollégái, hallgatói nyitott, kiváló felkészültségű, logikus és gyakorlati gondolkodású, a teljesítményt, a tanulmányokat és a plusz érdeklődést mindig támogató, jó kedélyű, tekintélyes professzort gyászolnak.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében! – írja közleményében a győri campus.

Kapcsolódó témák: #gyász | #Széchenyi István Egyetem |