Eladták a Vidanetet

MTI Fotó: Pixabay
2025.01.27. 06:25

A Magyar Telekom megállapodott a vezetékes szolgáltatásokat nyújtó ViDaNet Zrt. értékesítéséről az URSUS Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. számára - közölte a távközlési vállalat pénteken az MTI-vel.

A Magyar Telekom több lépésből álló folyamat során megszünteti a ViDaNet Zrt.-ben fennálló részesedését, míg a ViDaNet Zrt.-nek egy kivált társaságba került eszközeit integrálni kívánja.

Közölték: a kiválást követően a ViDaNet Zrt. Nyugat-Magyarországon, a jellemzően Eurodocsis 3.0 technológiájú hálózatán nagyságrendileg 100 ezer hozzáférési pontot lefedve nyújt vezetékes telefon-, széles sávú internet- és tv-szolgáltatásokat 54 ezer ügyfél részére, amellyel kapcsolatban 2023-ban mintegy 6 milliárd forint bevételt termelt.

A tranzakció zárása a szokásos zárási feltételeket, köztük a megfelelő hatósági döntéseket követően várhatóan 2025 első negyedévében történhet meg – írták.

A Magyar Telekom adózott eredménye tavaly a harmadik negyedévben megközelítette a 46 milliárd forintot, ami a 2023-asnál 86,4 százalékkal magasabb, a 2024 három negyedévi 125,6 milliárd forintos nyeresége pedig 109 százalékkal több 2023 azonos időszakához viszonyítva. A társaság a bevételét is jelentős mértékben növelte, 2024 harmadik negyedévében 246 milliárd forintot, 2023-hoz képest 13,8 százalékkal többet, tavaly 9 hónap alatt 711 milliárd forintot, 14,6 százalékkal többet ért el 2023-hoz képest.

A Magyar Telekom a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényeinek árfolyama az elmúlt egy évben 745 és 1418 forint között mozgott.

Kapcsolódó témák: #gazdaság |