Együttműködés a közlekedés biztonságáért

Győr+
2022.10.21. 07:38

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autóklubbal.

Az együttműködési megállapodást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, valamint Kiss Ambrus a Magyar Autóklub Nyugat-Dunántúli Regionális Szervezet elnöke írta alá a megyei rendőr-főkapitányságon. A megállapodás aláírásánál a Magyar Autóklub részéről jelen voltak Kiss Józsefné és Markotányos Tivadar elnökségi tagok is.

Az együttműködés célja a közlekedésbiztonság, a közlekedéskultúra, és a környezetvédelem előmozdítása.

A megállapodás értelmében a két szervezet – kiemelten a Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság vonatkozásában – támogatja egymás munkáját és közös akciókban, programokban vesznek részt.

Ez évtől kezdődően a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Autóklub együttműködik a hagyományos őszi „Látni és látszani” közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó programban, illetve a „Ki a mester két keréken?” felmenő rendszerű általános iskolai közlekedési vetélkedő megszervezésében és lebonyolításában.

Forrás: police.hu