Bűmegelőzés

Egyre dörzsöltebbek az unokázós csalók

Grafika: police.hu
Havassy Anna Katalin
2020.09.15. 06:27

Az időseket kihasználása mindig is kedvelt bűncselekmény volt, s lássuk be, az egyik legvisszataszítóbb is. Visszaélni a hiszékenységükkel, az elesettségükkel, s talán ami a felháborítóbb: a szeretetükkel. Az unokázós csalók egyre gátlástalanabbak.

Ahogy arról korábban a Győr+ Média is beszámolt, a rendőrség ismét figyelmeztet: az unokázós csalók új módszerekkel próbálnak pénzt szerezni a szépkorúaktól. Nem véletlen a célközönségük: az idős emberek hiszékenységére, elesettségére és jó szívére apellálnak.

Kovács Sándor alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, országos és megyei szinten is tapasztalták a rendőrség munkatársai, hogy az úgynevezett unokázós csalók új praktikákkal próbálkoznak.

„Az maradt, hogy minden esetben telefonon keresik fel remélt áldozataikat.” – kezdte az alezredes. „Most viszont már arra hivatkoznak, hogy a hívott fél valamelyik családtagja külföldön került bajba, s sürgősen pénzre lenne szüksége. Már nem a helyszínre küldenek ki embert, hanem az időseket kérik meg, hogy egy külföldi számlaszámra a megfelelő pénzváltóban fizessék be az adott összeget.”

Hogy hitelesebb legyen a történet, sokszor még taxit is küldenek az áldozatokhoz, akiknek így látszólag megkönnyítik és meggyorsítják a döntését, s a dolgát is.

A Győr+ Reggelben is szó esett az új módszerről:

Éppen ezért nagyon fontos, s kérjük a taxitársaságok dolgozóit is, ha olyan hívást kapnak, hogy adott helyszínről adott pénzváltóhoz fuvarozzanak valakit, legyen nekik gyanús a kérés! Arra is figyeljenek, ha a kocsijukba beülő idős ember szintén pénzváltóhoz kéri a szállítást, s ideges, szorongó, esetleg beszél is az előtte álló feladatról. Kérjük, ilyenkor próbáljanak meg beszélni utasukkal és értesítsék a rendőrséget is. Ugyancsak fokozott figyelmet kérnénk a pénzintézetek munkatársaitól is. Legyenek résen, s segítsenek nekünk s az embereknek: ha valami gyanús, tárcsázzák a 112-őt!” – hangsúlyozta az alezredes.

Mint mondta, sajnos volt már olyan eset, amikor a bűnelkövetők sikerrel jártak, s az idős áldozat megtette amit kértek.

Valós, rögzített beszélgetés Budapestről:

A bűnözők kreativitása szinte határtalan, folyamatosan új és új módszereket találnak ki. A család, az ismerősök és a társadalom felelőssége is, hogy figyeljünk szeretteinkre, főleg ha idős korba lépnek. Ilyenkor sokkal sebezhetőbbé válik az ember, különösen, ha valaki imádott családtagjának bajba jutására hivatkozik.

A korábban is közölt rendőrségi tanácsok mellett tehát nagyon fontos, hogy mindannyian éberen járjunk, s ha bármi gyanúsat észlelünk, próbáljuk megóvni idős rokonaink, barátaink.

S ha a helyzet úgy kívánja, mindenképp kérjük a hatóságok segítségét!

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #112 | #bűncselekmény | #bűnmegelőzés | #rendőrség |