„Egyetlen Levél” vándordíj

„Egyetlen tett, egyetlen levél is számít!”

Fotó: Marcali Gábor
Szabó Csilla
2020.10.12. 20:35

Az „Egyetlen Levél” vándordíját azok a vendéglátóegységek kaphatják a jövőben is, akik tudatosan és gazdaságilag fenntartható módon beépítik napi működésükbe a környezet védelmét, ezzel is irányt mutatva vállalkozó társaiknak, nem utolsó sorban szolgálva közösségünket.

Hargitai István háromszoros „Év Boltja” díjas, a „Morgen” ötletgazdája és alapítója szerint nem könnyű téma manapság a környezettudatosság, égetően nagy szükség van arra, hogy felépített és megalapozott cselekvési tervek mentén tegyünk érte.

Az „Egyetlen Levél” Díjat első lépcsőfoknak szánta a hosszú, de reményei szerint eredményes tudatformálási úton. Szerinte túllépni az embereknek a saját kényelmükön és a megszokásaikon az egyik legnehezebb feladat, erre motiválni pedig igazi Don Quiote-i szélmalom-harc.

Az alapító bebizonyította, hogy a környezettudatosságot gazdaságosan be lehet építeni még akár egy kisvállalkozás életébe is. Megfelelően kommunikálva pedig üzleti haszonná lehet formálni az ezzel járó plusz költséget, időt és energiát. Megdőlni látszik a tévhit, hogy az öko-gazdálkodást nem értékelik a vásárlók.

Idén először hagyományteremtő módon hirdette meg a versenyt, 50 győri vendéglátóegységet invitálva, végül öt „versenyző” (The Donut Box, Minden nap Vasárnap, Lima Pub & Hostel, Westy Zöld Futár, Jam Juice & More) között dőlt el, kihez kerül Gállos Ivett „Egyetlen Levél” vándordíja, a megadott szempontok és a közösség szavazása alapján.

Mind az öt vendéglátóegységnek megvan a saját története, hogy miért építették be a zöld gondolkodást a működésükbe. Az idei verseny konkrét szempontjai voltak: „Csikkmentes Bolt” vállalása 1 éven keresztül, ügyfelek számára kihelyezett színkódolt szelektív szemétgyűjtő, minimum 80%-ban lebomló segéd és/vagy csomagolóanyagok használata, és plusz kétfajta alternatív környezettudatos cselekvés beépítése a vállalkozás mindennapjaiba. A küzdelem 30 napja alatt a verseny közösségi média oldalán az „Egyetlen Levél” Díjjal kapcsolatos bejegyzések több mint 60 ezer elérést kaptak, és több mint 6500 interaktív reakció kapcsolódott hozzájuk.

Az utolsó percekben született a végeredmény, ugyan a szakmai pontok tekintetében a The Box Donut megelőzte a Lima Pub & Hostelt, azonban a közönségpontok végül a Lima javára billentették a mérleget, ők vehették át a megérdemelt díjat.

Deé János, a Lima ügyvezetője elmondta, jót tett a csapatuknak a versengés, ők eddig is és ezután is sokat tesznek a környezet védelméért. Jónak gondolják a kezdeményezést, és a díj azt is mutatja, a vendégeik is értékelik a tudatformáló gondolkodásukat.

Dr. Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottsági elnöke örömmel állt a kezdeményezés mellé és reméli, hogy a hagyományteremtő első alkalom után a továbbiakban egyre több győri vendéglátóhely kapcsolódik a versenyhez és a környezettudatos gondolkodáshoz, amelynek fontosságát dr. Dézsi Csaba András polgármester, a verseny fővédnöke is kiemelte.

„Egyre kiemeltebb figyelmet kap a mindennapokban az öko-gondolkodás, ha megfelelő kereteket biztosítunk hozzá és célzottan kommunikáljuk. A résztvevő cégek megmutatták közösségüknek, hogy igenis túl lehet lépni gazdaságosan a kizárólagos mindennapi haszon elvén, és a vásárlók ezt értékelve fogyasztásukkal fenntartják ezeket a vállalkozásokat. Felelősségünk van abban, hogy a jövő számára megőrizzük és élhetővé tegyük a városunkat, kedvet kell csinálni az összes győri vendéglátóegységnek a további versenyhez, ami a jó szándékról és a környezet védelméről szól. A környezet védelme pedig az egészség védelme. A nyertes Lima példamutató tevékenysége tükröt tart nem csak maga elé, hanem azt is megmutatja, hol állnak mások a környezettudatosságban” – zárta a polgármester.

TV szerkesztő: Pulai Sarolta
Kapcsolódó témák: #környezetvédelem | #vendéglátás |