Egy tonna élelmiszer rászoruló családoknak

Szöveg és fotó: Zombai-Kovács Ákos
2022.12.16. 11:21

Egy tonna fagyasztott élelmiszert adtak át rászoruló családok számára pénteken az Európai Borlovagrend Győri legációjának szervezésében. A borlovagokat egy bábolnai húsos cég kereste meg azzal a szándékkal, hogy karácsony közeledtével szívesen segítene rászorulókon. Három győri helyszínen, összesen mintegy 280 család kapott az adományból, kiválasztásukban a Család- és Gyermekjóléti Központ segített.

Kígyózó sorban álltak a rászoruló családok péntek reggel a Család- és Gyermekjóléti Központ adyvárosi irodája előtt. Ez volt az egyik helyszíne az Európai Borlovagrend Győri legációja által életre hívott jótékonysági akciónak, melynek keretében, három helyen, összesen 285 család kapott élelmiszer adományt.

„Nekünk is, mint minden más civil szervezetnek a karácsony közeledtével kiemelt feladatunk, hogy rászorulóknak gyűjtsünk, nekik segítségünk, hogy egy kicsit szebbé tegyük a karácsonyukat. Egy tagtársunk keresett meg bennünket a felajánlással és minket kért meg, hogy juttassuk el az 1 tonnányi fagyasztott élelmiszert a nélkülözőknek” – mondta Karakai Zsolt, az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Győri Legációjának első legátja.

A fagyasztott húst egy bábolnai cég ajánlotta fel, amely már nem először jótékonykodik és ezúttal a borlovagrendet kérte meg az akció koordinációjára. „Cégünk számára karácsony közeledtével egy nemes feladat, hogy azzal segítsünk a nélkülözőknek, amivel tudunk, mi főleg fagyasztott csirkehússal foglalkozunk, így adta magát hogy ebből ajánlunk fel egy komolyabb tételt, amiből családok százainak juthat étel a karácsonyi asztalra” – fogalmazott Zsidi Sándor az OSI Food Solutions Hungary Kft. ügyvezetője.

A támogatandó családok kiválasztásában és az akció megszervezésében a Család- és Gyermekjóléti Központ volt a borlovagok és a jótékony cég segítségére. „A borlovagrenddel régóta jó kapcsolatot ápolunk, máskor is ajánlottak már fel adományokat olyan családok számára, akik a látókörünkben vannak, most is szívesen fogadtuk a felajánlást és nem csak itt Adyvárosban, de az újvárosi irodánál is osztottunk fagyasztott élelmiszert, sőt a Hajléktalanokat Segítő Szolgálathoz is kerül az adományból” – hangsúlyozta Rákosi-Tóth Rita, a Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója.

A fagyasztott élelmiszerért sorban álló családok, miután átvették azt, nagyon köszönték a nemes felajánlást. A borlovagrend pedig közölte, a jövő héten is zárul egy jótékonysági akciójuk, amelyről a Győr+ Média, ugyancsak beszámol majd.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos