Győrben öt embert vittek be

Egy nap, hat kábítószer-fogyasztó

Police.hu
2019.11.19. 12:10

A rendőrök november 18. folyamán hat embert fogtak el kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőrök 2019. november 18-án Győrben öt olyan emberrel szemben intézkedtek, akiknél kábítószergyanús anyagot találtak.

Elsőként a Készenléti Rendőrség járőrei a József Attila utcában igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét és utasát 0 óra 10 perckor. Az intézkedés során a sofőr övtáskájából, valamint a női utas melltartójából kerültek elő kábítószergyanús anyagok. Elfogásukat és előállításukat követően kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ugyanazon a napon 6 óra 30 perckor egy pápai úti lakásban intézkedtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy – az ő hatáskörükbe tartozó – cselekmény miatt. Az ellenőrzés során a lakás egyik szobájának ablakán lévő párkányon kábítószergyanús növényi származékot találtak. A rendőrök a lakásban tartózkodó 24 éves nőt és a 34 éves férfit elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami amfetaminra és metamfetaminra pozitív eredményt mutatott. Mindkettőjüket kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kodály Zoltán utcában egy 26 éves helyi fiatalembert igazoltattak a járőrök 15 óra 30 perckor. A férfi ruházatának átvizsgálásakor, a kabátjában, egy zokniba csomagolva bukkantak a rendőrök kábítószergyanús anyagra, ezért őt szintén elfogták, majd a rendőrkapitányságon a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredménye alapján gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.  

Kapuváron, a Piac téren egy 25 éves győri férfival szemben intézkedtek a rendőrök 22 óra 18 perckor. A férfi ruházatából kábítószergyanús növényi törmelék került elő, ezért őt elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a drogteszt igazolta, hogy a fiatal kábítószert fogyasztott. A nyomozók őt is gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása miatt.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |