Egy kicsit még élhetőbb lett a Köztelek utca

Fotó: O. Jakócs Péter
Zombai-Kovács Ákos
2022.09.28. 11:21

Egy kicsit még élhetőbb lett a Köztelek utca: a körzet képviselőjének közbejárására és támogatásával rendezték a területet a páratlan oldalon, az élelmiszer bolttal szemben. Erről Szeles Szabolcs alpolgármester számolt be a Győr+ Médiának, aki saját képviselői keretéből finanszírozta a nagyjából 6 millió forint értékű fejlesztést, melynek keretében kavicsos felületet hoztak létre, amire virágládákat és padot is helyeztek ki. A városvezető, aki egyben Sziget városrész képviselője is azt mondta, vannak még elképzelései a Köztelek utca és környékének modernizálásával kapcsolatban.

A sokáig kétes hírű Köztelek utcában az elmúlt években nagyot változott a világ. Több fejlesztés is zajlott a környéken, rendőrségi és városrendészeti iroda létesült, illetve számos kényelmi és úgynevezett környezetnevelő beruházás is megvalósult, a körzet képviselőjének kezdeményezésére és támogatásával. „Az elmúlt 20-30 évben nem igazán volt középpontban Sziget, Újváros és Pinnyéd, ehhez képest néhány év alatt szinte több tízévnyi lemaradást sikerült nagyjából behoznunk, itt a Köztelek utcában és környékén is valósultak meg kisebb-nagyobb beruházások– mondta Szeles Szabolcs.

A most bemutatott újabb fejlesztés területrendezésről szólt, az utca páratlan oldalán, a bolttal szemben szépült meg a környezet.

„Itt egy gizes-gazos, elhasználódott terület volt, ezzel kapcsolatban az volt az elképzelésem, hogy kavicsborítást kapjon, rendezzük a környéket, virágládákat helyezzünk ki, padot és szemetest is, illetve hamarosan érkezik egy kerékpártároló is, mindezt a Győr-Szol szakemberei valósították meg, én pedig képviselői keretemből finanszíroztam” – tette hozzá az alpolgármester.

Az alpolgármesternek a jövőre nézve is komoly elképzelései vannak a Köztelek utcával kapcsolatban.

Én hiszek az ilyen környezetet is nevelő fejlesztésekben, de tudom, hogy ez nem elég, az egész Köztelek utcát fel kellene újítani, ennek tervezése már zajlik, a Köztelek utca és Radnóti utca kereszteződésébe pedig a megnövekedett forgalom miatt nagyon kellene egy villanyrendőr, ennek előkészítő munkálatai is megkezdődtek, ha lesz majd rá forrás, meg fogjuk valósítani az újabb beruházásokat” – fogalmazott a körzet önkormányzati képviselője. Az összesen körülbelül mintegy 6 millió forint értékű fejlesztéssel kapcsolatban több pozitív visszajelzés is érkezett az elmúlt időszakban.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr |