Egészség-Piacra és futófesztiválra is várják a győrszentivániakat  

HAK Illusztráció: Ács Tamás
2023.04.20. 11:25

A Győr+ Reggeliben csütörtökön az egészség megóvása is fontos szerepet kapott, ebben a műsorvezetők segítségére volt Hegedűs Tímea az Egészséges Városok Programiroda, WHO képviselője, Prédlné Németh Margit a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ igazgatóhelyettese, illetve az igazgató Loschitz Ferenc is, akik a nagyszabású rendezvényről meséltek.

A műsorban elhangzott, hogy az Egészség-Piac már 28 éve tart, s egyre nagyobb sikereket ér el a tavaszi programjai során. A WHO ráadásul éppen 2023-ban 75 éves, így az „Egészséget mindenkinek!” szlogen még inkább aktuálisabbá vált. Idén is hét városrészbe viszik el a különféle ingyenes szűrőprogramokat, a tanácsadásokat és szinte mindent, ami összefügg az egészséges életmóddal.

Győrszentivánon április 22-én 9-12 óráig rendezik meg az Egészség-Piacot, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A sok-sok szűrővizsgálat mellett újdonságként szó lesz az allergiáról is, amely sajnos egyre több embert érint. Előzetes bejelentkezés nem szükséges és minden korosztályt várnak a szervezők, a helyszínen pedig minden információ megtalálható lesz majd az igénybevehető szolgáltatásokról. Sőt, a Cserók Placc is várja majd az érdeklődőket, kiváló minőségű, „tiszta” termékekkel.

Az Egészség-Piachoz kapcsolódik az a „Fut a Szentiván” futófesztivál, amelyet szintén megrendeztek már korábban is, s amely sokkal inkább egy „örömfutás”, mint verseny:

Öt évvel ezelőtt szerveztük meg az első futófesztivált, s azért nem versenyt, mert itt tényleg a részvétel a fontos!” – kezdte Loschitz Ferenc, majd így folytatta: A mozgás szeretetét szeretnénk átadni és átélni a résztvevőkkel. Nagy szervezőmunka áll mögötte, s reméljük sokan eljönnek majd, gyermekeket és felnőtteket is várunk majd. Az előzetes jelentkezések alapján felülmúljuk idén a korábbi éveket…”

Április 22-én tehát Győrszentivánra látogat az Egészség-Piac, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak, további részletek pedig meghallgathatók az alábbi linkre kattintva!



Kapcsolódó témák: #egészség | #Egészség-Piac | #szűrővizsgálat | #who |