E-sportban is minőséget nyújt az egyetem

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2023.05.09. 09:16

Egyre népszerűbb az e-sport a győri Széchenyi István Egyetemen, köszönhetően annak is, hogy az intézmény sportegyesülete külön szakosztályt működtet a szakág szerelmeseinek. A hallgatók korszerű teremben gyakorolhatnak, ahol akár a kötelező testneveléskurzust is teljesíthetik.

A Széchenyi István Egyetem nyitott az újdonságok iránt, és arra törekszik, hogy a sport területén is magas szinten szolgálja ki a hallgatók igényeit. Ezt példázza, hogy az intézmény sportegyesülete, a SZESE négy éve létrehozta e-sport-szakosztályát, amely rendkívül sikeresen működik.

Azt tapasztaltuk, hogy ez az új sportág tömegével vonzza a fiatalokat, terjedése dinamikus. Emiatt álltunk mellé, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetségnél pedig kezdeményeztük külön versenyrendszer kialakítását. Emellett a hallgatók a kötelező testneveléskurzust is teljesíthetik e-sporttal. Ehhez a tevékenységhez is komoly mentális és fizikai állóképességre van szükség, nem véletlen, hogy akik igazán kiemelkedően űzik, azok mellette valamilyen fizikai sportot is végeznek, mert enélkül nem lehetnek eredményesek” – fejtette ki dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi-egyetem Sport- és Rekreációs Központjának vezetője, a SZESE elnöke.

Borkai Ádám, a Sport- és Rekreációs Központ sportszervezője elmondta, hogy a SZESE e-sport-szakosztályának tagjai az elmúlt időszakban kiváló eredményeket értek el. Tavaly League of Legends-ben a K&H Egyetemi E-Sport Kupán harmadik, a Lenovo Legion Országos Kupán ötödik lett a SZESE csapata, míg a Nemzeti SimLigában iRacing-ben Pálla Balázs negyedik helyezést könyvelhetett el. Idén League of Legends-ben a K&H Egyetemi E-Sport Kupán a csapat ezüstérmet szerzett, míg ugyanezen a versenyen FIFA23-ban Balogh Zsolt győzött.

Borkai Ádám hozzátette: a sikerek nagyban köszönhetők annak, hogy az egyetem korszerű e-sport-termet alakított ki, ahol számítógépek, konzolok és csúcskategóriás versenyautó-szimulátorok találhatók. A színvonalas eszközpark lehetővé teszi a versenyekre való felkészülést, de azt is, hogy valaki kezdőként megismerkedjen ezzel a sportággal. Az érdeklődők – akik nemcsak hallgatók, hanem külsősök is lehetnek – többek között FIFA, Valorant, League of Legends és Rocket League játékokkal játszhatnak. A terem ezenkívül akár csapaterősítő tréningekre és születésnapokra is kibérelhető.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #e-sport | #Széchenyi István Egyetem |