Díjazták a kicsinagykövetet és a kicsiattasékat

Fotó: MekliZ Fotó/Komlós Ádám
Németh Boglárka
2022.07.12. 15:45

Nagy siker a Magyarság Kicsinagykövete című program, ami egy kihagyhatatlan lehetőség a tanárok, az iskolák, a szülők és a diákok számára, hogy az iskolai oktatáson túl ismereteket adjon át, miközben erősíti a fiatalokban a hazaszeretet, a kultúra és a sport szeretetét, kihangsúlyozva a család fontos szerepét. Az élményközpontú és szórakoztató programot 10-12 éves diákoknak hirdették és rendezték meg felmenő rendszerben.

A verseny megyei legjobbjait kedden díjazták. A Városháza dísztermében ezúttal nem a képviselők foglaltak helyet a padsorokban, hanem a legrátermettebb versenyzők., akiket Dr. Pergel Elza, alpolgármester köszöntött és méltatott.

A vetélkedő két dolgot biztosan adott a résztvevőknek, településükhöz kapcsolódó gyökeret és szárnyakat. gyökeret, hogy tudják honnan jöttek és hogyan térhetnek vissza, és szárnyakat, hogy merjenek nagyot álmodni és az álmaikat meg is valósítani. Mindig nagy öröm látni a gyermekek fejlődését, amikor pedig a hazaszeretetről, a magyarság történelméről, a keresztény értékek és a család tiszteletéről tanulnak, a szülőket, de minden felnőttet végtelen büszkeség tölti el. Ezeket ugyanis minél korábban el kell sajátítani. Fontos ez, hisz akiknek nincs múltjuk , azoknak jövőjük sincs. “- hangsúlyozta a városvezető, aki gratulált a fiatalok sikereihez is. 

A műveltségi, kreatív és kincskereső feladatokat tartalmazó online és szóbeli versennyel a cél az volt, hogy egyrészt a fiatalok összemérjék tudásukat, megismerjék lakóhelyüket és megyéjüket, valamint kötődjenek hazájukhoz és szülőhelyükhöz, továbbá kiemelkedő tehetségükkel és rátermettségükkel példát állítsanak kortársaiknak.

Gyarmati Robin, a verseny szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy hálásnak kell lenni egyrészt a versenyért, másrészt a gyermekeknek is, hogy részt vehettek benne. A vezető arról is beszélt, hogy az élet több területén már viselkedhettek nagykövetként a versenyzők, hiszen saját magukon kívül képviselik családjukat, iskolájukat és hazájukat is bizonyos szituációkban. 

Többeket különdíjban részesítettek, de a legügyesebb résztvevők mindegyikének járt a város ajándéka, ezek mellett mindenki kapott oklevelet is. A megye kicsinagykövete Horváth Olivér lett, aki képviseli majd megyénket az országos döntőben. “Nagyon szeretném megnyerni a versenyt, ugye az attasék is sokat fognak nekem segíteni és remélem, hogy megnyerjük.”- mesélte a kisdiák.

A kicsinagykövetet három kicsiattasé kíséri majd a versenyen, így alkotnak egy csapatot.

Nagyon örültem, hogy én lettem az egyik attasé és bíztam is benne, hogy én leszek, a fogalmazás nekem könnyen ment és várom a döntőt is.“- nyilatkozta Virág Bori, aki a kultúráért felelős kicsiattasé lett.

Szerintem az lesz a feladatunk, hogy segítsük és segítsem a társaimat és minél jobb eredményt érjünk el együtt. Biztos, hogy egy nagy élményt és tanulságot fog nekünk adni, hogy az életben is jobb emberek lehessünk.”  – emelte ki Bagó Dániel, sportért felelős kicsiattasé. 

Örültem, hogy én vagyok az egyik attasé és remélem a döntőben is tudom majd a csapattársaimat segíteni és szeretném, ha mi lennénk a legjobbak, mert akkor büszkék lesznek ránk.” – számolt be Nix Lénárd, agrár szektorért felelős kicsiattasé.

A keddi díjkiosztót követően a gyermekek kívánság lufikat engedtek a magasba a Városháza előtt. A verseny döntője szeptemberben lesz. 

Galéria: Fotó: MekliZ Fotó/Komlós Ádám

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #híradó | #nagykövet | #városháza | #verseny |