Elégedett visszajelzések

Diákok véleménye az audis duális szakképzésről

Földvári Gabriella
2020.03.19. 11:01

Szeptemberben negyedszer indul Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző képzés a győri Audi Hungaria ÁMK-ban. A mostani 13. osztályos diákokat kérdeztük, hogy miért választották ezt a képzést.

Veréb András: Amikor eljött a továbbtanulás ideje, tudtam, hogy az idegennyelvekkel kell folytatnom. Ezért választottam az Audi Hungaria ÁMK-t. Ezzel a képesítéssel majd rengeteg lehetőség közül választhatok, hogy aztán céljaimat megvalósítsam és német érdekeltségű vállalatnál vagy akár Németországban dolgozzak.

Veréb András és Szabó Christopher

Szabó Christopher: Azért döntöttem így, mert a képzésről csak jó dolgokat hallottam és olvastam. Szeretnék egy biztos és piacvezető cégnél dolgozni a jövőben és szeretném a német nyelvtudásomat még magasabb szintre emelni. Mindig is szerettem volna irodában dolgozni, ahol a logisztikával vagy az értékesítéssel tudok foglalkozni.

Németh Henrietta: Azért választottam ezt a képzést, mert két év alatt értékes szakmai tapasztalatot szerezhetek. Az tetszik ebben a képzésben, hogy az iskolában tanultakat egyből a gyakorlatban is tudom alkalmazni.

Németh Henrietta

Pálmann Zsanett: Kevesebb idő alatt lehet elvégezni, mint egy egyetemet és gyakorlatiasabb. Előny, hogy németül folyik a képzés. A szakképzés irányultsága is nagyon megfogott.

Rácz Alexandra: Azért választottam ezt a képzést, mert német érdekeltségű vállalatnál szeretnék gazdasági tapasztalatot szerezni. Tetszik a gyakorlati és az elméleti képzés kombinációja. Még a szüleim is örültek a döntésemnek.

Rácz Alexandra

Both Krisztián: A német tudásomat szeretném javítani, ezért ez a képzés a legjobb választás nekem. Az ipari és kereskedelmi ügyintéző képzés nagyon érdekelt, ezért jelentkeztem. A logisztika, a projektmenedzsment és a személyügy számomra különösen érdekes terület.

Csepella Dávid: Azért döntöttem az „Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző” képzés mellett, mert a későbbiekben nemzetközi pályán szeretnék gazdasági tudást, szakmai ismereteket szerezni és külföldi kapcsolatokat teremteni.

A 2020.09.01-én kezdődő képzésre 2020.03.27-ig várják érettségivel és kitűnő német nyelvtudással rendelkező fiatalok jelentkezését. A pályázatok benyújtására az intézmény honlapján található online jelentkezési felületen keresztül van lehetőség. További információ az Audi Hungaria ÁMK honlapján (www.audischule.hu ) a „Szakképzés/Kereskedelmi szakképzés–Áttekintés“ címszó alatt, valamint a szakképzési tagozat hivatalos Facebook-oldalán található https://www.facebook.com/Industriekaufleute/. A képzéssel kapcsolatos kérdéseket emailben berufliche.bildung@audischule.hu vagy személyes tanácsadás keretében is megválaszolják.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |