Diákküldöttek tanácskoztak

J. Kovács Andrea | Fotó: O. Jakócs Péter
2022.11.22. 12:49

A megye diákjainak küldöttjei gyűltek össze kedden délelőtt Győrben, hogy megválasszák maguk közül azt a tizenkét delegáltat, akik az Országos Diákparlamentben képviselhetik majd érdekeiket.

A zárt körű rendezvényen köszöntötte az egybegyűlteket Dr. Dézsi Csaba András, aki felszólalása után nyilatkozott a Győr+ Médiának.

„Azok a megyei fiatalok jöttek el ide, akik a hivatalos ifjúságpolitikában szeretnének aktívan részt venni. Én arról beszéltem nekik, hogy rengeteg dolog van az életben, amit el kell tudni fogadni. Ilyen például az, ha valakinek a miénktől eltérő a véleménye, ezeket a véleményeket kell ütköztetni, hiszen a politika a tárgyalás művészete, amiben a kompromisszumokra kell törekedni. Példát lehet ebben mutatni, a tevékenységemmel ezt próbálom én is megvalósítani. Minél szélesebb körben vonjuk be az embereket a döntéselőkészítésbe, s utána a politikusnak dönteni. Annak idején mi is fiatalon kezdtünk politizálni, ám egy teljesen más közegben. A maiak viszont a saját korosztályukkal tudnak tárgyalni és így megtenni azokat a lépcsőfokokat, melyeket mi autodidakta módon tettünk meg.”

Németh Zoltán

Németh Zoltán, megyei közgyűlés elnöke is szólt a résztvevőkhöz: „Fontosnak tartom, hogy azokat a diákokat, akik a közélettel akarnak foglalkozni, valamiféle rutinnal ruházzuk fel, erre pedig kiváló színtér a diákparlament. Az iskolák választanak küldötteket, ők a megyei diákparlamentben megvitatják az oktatás dolgait és maguk közül választják ki azokat, akik országos szinten képviselik a megyei célkitűzéseket. Itt lehetőség van a vélemények ütköztetésére, szert tehetnek tárgyalókészségre, diplomáciai gyakorlatra.”

Boncsarovszky Péter

Az érdek-képviseleti szervek működéséről szólva, Boncsarovszky Péter, az Országos Diáktanács, valamint a Tankerületi Tanács tagja portálunknak úgy fogalmazott: „Az Országos Diáktanács egy tanulói érdek-képviseleti tanács, amelynek célja figyelemmel kísérni az Országos Diákparlament javaslati pontjainak teljesülését. A tanács ennek érdekében rendszeresen tárgyal a kormányzattal, különösen a köznevelésért felelős államtitkársággal. A Országos Diáktanács tagjait a megyei diákparlamenti rendezvényeken választják az adott megye iskoláinak diákképviselői. Pozitívumként említhetem az elmúlt időszakból a Kréta rendszer fejlesztésére tett javaslataink elfogadását. Az a célunk, hogy a Krétán keresztüli belépés során egy eduroam felhasználói fiókkal, szélessávú wifi elérést kapjon minden diák. Ugyancsak sikerként említhetem, hogy több intézménybe szállítottak javaslatunkra félautomata defibrillátor készülékeket, valamint a pedagógusok egy képzés keretében sajátíthatták el az újraélesztést.”

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #diáktudósítók | #Győr |