A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér fotópályázatot hirdet győri székhellyel rendelkező középiskolák diákjai számára. A pályázat témája: „DIÁK-SZEMMEL”
A szervezők olyan alkotásokat várnak, amelyek a fiatalok látásmódját tükrözik: mi az, ami elgondolkodtató, mi az, ami fontos, érdekes vagy meghatározó számukra. A pályázat lehetőséget kínál arra, hogy a diákok bemutassák, miként látják és értelmezik saját világukat.
Korcsoportok:
- 9–10. évfolyam
- 11–13. évfolyam
A nevezés feltételei:
- A pályázó győri székhelyű középiskola (gimnázium, szakgimnázium, technikum, szakiskola) tanulója lehet.
- A pályázó a nevezés benyújtásának időpontjáig nem töltheti be 21. életévét.
- A benyújtott fotó minden elemének a pályázó saját alkotásának kell lennie. Mesterséges intelligencia által készített vagy manipulált kép nem nyújtható be. Nem minősül manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció (szín-, tónus- és fényerő-beállítás, valamint a technikai hibák javítása), azonban a kép tartalmi megváltoztatása igen.
- A pályázó a nevezéssel nyilatkozik arról, hogy rendelkezik a szükséges személyiségi jogi engedélyekkel, és az alkotás nem sérti harmadik személy jogait. Az esetleges jogsértésekből eredő következményekért a pályázó felel. A szervező a közzététel során keletkező jogsértésekért anyagi felelősséget nem vállal.
- A nevezési feltételeknek nem megfelelő pályaművek nem kerülnek zsűrizésre.
A szervező a beérkezett fotókból kiállítást kíván rendezni. Az elfogadott alkotásokat a kiállítás népszerűsítése érdekében (megnyitó, meghívó, plakát, utókommunikáció, közösségi média) térítésmentesen felhasználhatja, a szerző nevének feltüntetésével.
Nevezési határidő: 2026. május 31.
Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó: 2026. július 2. (várható időpont)
A pályázaton való részvétel díjmentes.
A nevezéseket és a szükséges dokumentumokat a [email protected] e-mail címre kérik beküldeni a részletes pályázati kiírás szerint.
ZOOM ifjúsági fotópályázat – Részletes versenyszabályzat, a nevezés menete és díjazás >>
ZOOM ifjúsági fotópályázat – Nevezési lap letöltése >>
ZOOM ifjúsági fotópályázat – Adatvédelmi tájékoztató letöltése >>
ZOOM ifjúsági fotópályázat – Hozzájárulási nyilatkozat letöltése >>
ZOOM ifjúsági fotópályázat – Nyilatkozat törvényes képviselő részéről >>
A szervező a pályázat menetében való változtatás jogát fenntartja.