Érdekes épületek, hírneves lakók
A róla készült portréfestmények lényegi jelzőelemének (attribútumának) Deák Ferenc a könyveket választotta, ezzel is mutatja a műveltség nélkülözhetetlen fontosságát az ember életében és a társadalom működésében.
A „haza bölcse” négy éven át, 1817 és 1821 között Győrben, a Jogakadémián gyarapította jogi ismereteit, s ahogy egy visszaemlékezésében fogalmaz: gondolkodni is megtanult.
Nem minden okos ember képes értelmes, maradandó kijelentéseket tenni. Deák Ferenc tudott. Számtalan bölcsességét őrzi a különböző idézetek, citátumok gyűjteménye. Az ő megállapításai, mondatai azért maradtak fenn, mert kortalanul érvényesek. A világot nemcsak látta, értelmezte is. Azzal a gondolkodási erényeivel, amelynek igényét és gyakorlatát városunkban alakította ki magában. Könnyű olyan gondolatot idézni tőle, melyet a jelenben, a jelenről is írhatott volna.
„Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni” – vetette papírra intelmeit, szinte a mának. Ugyanennyire időszerű az a gondolata is: „Izgatott időben gyakran fölötte nehéz elhatározni, mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, amit maga óhajt, s több ízben tapasztaltam, hogy nem a leghangosabb szó volt a valóságos közvélemény.”
Deák Ferenc a reformkorban liberális politikusként a jobbágyfelszabadítás élszónoka volt, tudatos reformer, közismerten nevéhez fűződik az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés jogi kereteinek megalkotása. Előtte, már 1848-ban pedig ő volt az első független magyar kormány igazságügy-minisztere, aki a fegyveres harc helyett mindig a tárgyalásos kiegyezést pártolta és segítette elő. Ehhez a jogi tudását, szemléletét a győri iskolából vitte magával.
Az 1803-ban született Deák nem véletlenül került a folyók városába. Sibrik Antal, a nagyapja kétszer is a vármegye alispánja volt. Édesanyja a mostani Rábacsécsényben látta meg a napvilágot, s két évtized múlva itt vette feleségül idősebb Deák Ferenc. Rokona volt mások mellett Széll Kálmán vagy Batthyány Lajos későbbi miniszterelnök, s a gyomorvarró gép feltalálója, kórházunk névadója, Petz Aladár doktor is.
Győri tanulmányai idején Deák Ferenc előbb a Káptalandombon lakott, majd nagynénje házában, a Zichy-palotában. Itt találkozott Fejér György történésszel. Az ő világfelfogása erősen hatott nézeteire.
Az Arcok és történetek Győr múltjából című igényes könyvtári kiadvány láttatóan írja le a városnak ezt a kitűnő szellemi időszakát.
„A Liszt Ferenc utca 20. sz. alatt áll a 17. században épült Zichy-palota. A hengeres zárt erkély reneszánsz hatást mutat, a két kőatlasz barokk oszlopfőket tart. A termek falai gazdagon díszítettek, freskói mitológiai jeleneteket, életképeket ábrázolnak. A házon emléktábla: „itt lakott Fejér György történetíró, joghallgató korában Deák Ferenc és Batthyány Lajos.” A Zala megyéből származó Deák, a később politikus, jogász, országgyűlési képviselő, a Batthyány kormány igazságügyi minisztere, „a haza bölcse” négy évig Győrben tanult. Deák szállásadójánál, Józsáék palotájában bérelt lakást Fejér György is, aki 1818-tól 1824-ig a győri tankerület főigazgatója. Kora tudományos életének egyik legkiemelkedőbb személyiségeként, sokoldalú irodalmárként, főként pedig kiváló történészként ismerték. Alapító szerkesztője lett az 1817- ben indított Tudományos Gyűjteménynek. Győri éveiben már bizonyára gyűjtötte az anyagot legnagyobb vállalkozása, az 1829-től 43 kötetben közreadott „Codex diplomaticus Hungariae” című könyvsorozatához. Batthyány Lajos (1806–1849), Magyarország első független kormányának miniszterelnöke, az 1848-as forradalom és szabadságharc vértanúja 1820-ban volt győri bencés diák egy évig – bizonyítványa szerint eminens tanuló volt.”
Deák népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy nagyon sok anekdota született róla. Ezek közül egyeseknek volt valóságtartalma, néhányat csak kitaláltak, de akár meg is történhettek volna. Az anekdoták mindig hordoztak valami metaforát Deák Ferenc személyiségéről. Voigt Vilmos Deák Ferenc és az anekdoták világa című, 2003-ban megjelent tanulmányában idézi a következő történetet:
„…egyik legismertebb Deák-anekdota (a gyeplőrángatás) szerint egyszer valakik vendégeként kocsiztak, és a hirtelen megfutó lovak miatt aggódva Deák is a gyeplő után kapott. „Hagyja ezt ön – mondja neki a lovak gazdája – így talán megmenekszünk, de ha a gyeplőbe kapkod, s nem hagy szabadon működnöm, biztosíthatom, hogy árokba fordulunk.” 1850 körül ez a történet már közismert, személyhez kötött Deák-anekdota volt. Úgy szokás említeni, hogy amikor 1848-ban meg akart szabadulni igazságügyi miniszterségétől és arra hivatkozott, hogy túl sokan avatkoznak bele az ő politizálásába, már maga használta ezt az anekdotát.”
A remek kiadványban olvasható Deáknak a hiú nőkről alkotott, kicsit ironikus véleménye is:
„Afrikában történt, hogy két fiatal oroszlán enyelgett egymással. Ekkor megjelent egy vén hím oroszlán, és küzdeni kezdett az ifjú hímmel: És a nőoroszlán, mit gondoltok, mit tett? Persze azt hiszik, segített párjának az ellenséget legyőzni. Korántsem! A két első lábára támaszkodva egykedvű méltósággal nézte a harcot, és várta hogyan dől el. Végre a fiatal hím sebekkel elborítva véresen feküdt a küzdőtéren, a vén hím pedig diadalmas tekintettel nézett körül. És a nőoroszlán tán oda sietett párjához, búsulni? Dehogy! Büszke lenézéssel haladt el mellette, kicsinylő pillantást vetve a gyöngére, míg a vén, de győztes hímhez bámuló tekintettel közelített, és csakhamar azzal hagyta el a küzdtért. Látják, tette hozzá Deák, ilyen a nők hűsége: mindig az erősebb, a hatalmasabb vonzza őket; a gyöngét feledik. Persze csak a hiú nőkről van szó.”