Boncsarovszky Péter, a győri Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hivatali visszaélés bűntettének és hamis magánokirat felhasználásának vétsége gyanúja miatt.
Boncsarovszky Péter, a győri Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hivatali visszaélés bűntettének és hamis magánokirat felhasználásának vétsége gyanúja miatt.
Boncsarovszky Péter a Győr+ Médiának elmondta, hogy a vádindítványozása oka, hogy „2024. október 2-ra van keltezve egy olyan szerződés, amelyben milliós összegek szerepelnek.”
A képviselő arra is kitért, hogy ez a pénzösszeg olyan városimázs-cikkekre lett elköltve, amelyeket maga Pintér Bence kért a város részére, méghozzá a volt munkahelyétől, az Ugytudjuk.hu-tól. Boncsarovszky úgy nyilatkozott, hogy azért tette meg a feljelentést, mert jelen esetben két opció van a nyomozóhatóság asztalán: az egyik, hogy Kósa Roland október 2-án felhatalmazás nélkül írt alá egy szerződést, azaz hozott létre egy kötelmet a Kő a mezőn Nonprofit Kft.-vel. A másik pedig az, hogy visszadátumozták a szerződést.
Fontos kiemelni, hogy Kósa Roland október 2-án kizárólag önkormányzati képviselő volt, képviselői esküt nem tett, hiszen arra október 11-én került sor. Alpolgármesteri megválasztása pedig október 25-én történt.
Boncsarovszky Péter elmondta, hogy a szerződés első pontjában az áll: 2024. október 1-jétől kell teljesíteni a feladatot. Az 5. pontjában a szerződés hatálya 2024. október 1. és december 31. közötti időszakra vonatkozik. Így, ha nem október 2-án írták alá a dokumentumot, akkor vajon visszamenőleges hatállyal kötötték meg a szerződést? Ráadásul a díjkifizetés 1 millió Ft + áfa/hó összegben van meghatározva. Tehát ha október 27-e után kötötték meg a szerződést, akkor hogyan teljesíthetett a cég október 1-jén, illetve a díj ki lett-e fizetve október 1-jétől? Ez összességében sehogy sem jó, és sehogy sem felel meg a jogszabályokban előírtaknak. Amikor viszont a polgármester adminisztrációs hibára hivatkozik, akkor felmerül annak a gyanúja is, hogy nem tett eleget a közérdekű adatigénylésekre vonatkozó jogszabályi feltételeknek. Hiszen amennyiben valaki közérdekű adatigénylésben az eredeti szerződések megküldését kéri, legfeljebb anonimizálni lehet olyan tényezőket, amelyeket nem szabad kiadni. Viszont egyértelműen látszik, hogy mindent ki kell adni, amit csak ki lehet, értve itt az eredeti szerződést is. Ennek értelmében annak a gyanúja is felmerült, hogy megsértették az információs önrendelkezésről szóló infotörvényt.
További nagy kérdés ezen információk után, vajon tényleg nettó 1 millió 270 ezer forintot számlázott-e ki az Ugytudjuk.hu-t kiadó Kő a mezőn Nonprofit Kft. részére? Hiszen, ha ez történt, akkor több szempontból is merülhetnek fel problémák. Többek között azért is, mivel október 2-án írták alá a szerződést, amely október 1-jétől történő teljesítésre vonatkozik.