
A győri önkormányzat idén negyedik alkalommal rendezte meg népszerű környezetvédelmi, fenntarthatósági szemléletformáló vetélkedőjét csütörtökön és pénteken.
A kétnapos környezetvédelmi vetélkedő első napján fogyatékkal élő gyerekek vettek részt. Három győri iskolából összesen 86 kisdiák élvezhette a különböző feladatokat. A cél az volt, hogy éljék meg a mozgás örömét. Játékos formában ismerjék meg, és erősödjön bennük a környezettudatos szemlélet.
Idén a Fenntarthatósági hét kiemelt témái a talaj és a biodiverzitás, a zöldenergia források, valamint a mesterséges intelligencia térhódítása voltak. Ezek mellett éppoly fontosak a fenntarthatóság rendszerében állandó témakörök, mint például a hulladék megfelelő kezelése, a tudatos fogyasztói magatartás és a fogyasztóvédelem is.
A második napon dr. Balog-Farkas Renáta környezetvédelmi tanácsnok köszöntötte a diákokat: „A mai nap célja amellett, hogy jól szórakozzunk, az, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre és arra, hogy mindannyian felelősek vagyunk bolygónk jövőjéért. Idén kiemelt témaként a talaj és a biodiverzitás védelmére, a hulladékcsökkentés fontosságára, a tudatos fogyasztói magatartásra, valamint a mesterséges intelligencia térnyerésére fókuszálunk.”

A környezetvédelmi tanácsnok beszélt arról, hogy miért fontos a talaj és a biodiverzitás: A talaj és a biodiverzitás a fenntarthatóság alapja. A talaj nem csupán a növények és a különböző állatok otthona, hanem bolygónk egyik legértékesebb erőforrása. Egyetlen maréknyi egészséges talajban több életélőlény található, mint ahány ember él a Földön. A talaj egészsége és a talajlakó fajok jelenléte elengedhetetlen az élelmiszertermeléshez. A biodiverzitás megőrzése érdekében fontos, hogy védjük a talajt a szennyezéstől, a túlhasználattól és az eróziótól.
A hulladékcsökkentés az egyik leghatékonyabb lépés a fenntartható jövő érdekében. Nemcsak az erőforrások megőrzésében játszik kulcsszerepet, hanem hozzájárul az ökológiai lábnyom minimalizálásához, a környezeti egyensúly fenntartásához és a tisztább bolygó megteremtéséhez – emelte ki a képviselő.

Dr. Balog Farkas Renáta hangsúlyozta: Ma már nem az a kérdés, hogy érdemes-e mesterséges intelligenciát használnunk, fejleszteni, hanem hogy mire használjuk azt. Ez új lehetőségeket terem bolygónk védelmében is, és ezért okosan kell használnunk. Az energiahatékonyságban, intelligens hálózatokkal és épületek energiafogyasztásának optimalizálásával a fenntartható mezőgazdaságban segíthet a drónok és a szenzorok által gyűjtött adatok elemzésében, hogy javítsa a terméshozamot, csökkentse a vízfelhasználást és minimalizálja a vegyszerek használatát. A hulladékkezelésben pedig képfelismeréssel segítheti az újrahasznosítást.
A képviselő köszöntője zárásaként így fogalmazott: Ez a nap nagyszerű alkalom arra, hogy mindezt kipróbáljátok, bemutassátok, hogy mit tudtok ebből, és milyen információkat, új tudást szereztetek. Nekünk felnőtteknek pedig az a dolgunk, hogy példát mutassunk nektek, és lehetőséget adjunk, hogy fenntartható jövőtök legyen. A győri önkormányzat környezetvédelmi tanácsnokaként, képviselőként és édesanyaként én arra törekszem, hogy a jelenetek és a jövőtök is élhető, egészséges környezetben teljesedhessen ki!

Pénteken 90 gyerek, 11 iskola ötödik-hatodik osztályosai, 15 csapatban mérkőzött meg egymással. A hat fős csapatok megmutathatták kreativitásukat, tájékozottságukat a környezetvédelem bizonyos szegmenseivel kapcsolatban. A programban vegyesen szerepeltek fizikai és elméleti feladatok.
Hermann Etelkától, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetőjétől megtudtuk, a diákok „házifeladatként” plakátokat készítettek, az adott témakörben, melyeket a napokban az Árkád bevásárlóközpontban állítanak ki.
A csapatoknak a zenés bemelegítést követően a délelőtt folyamán egy 15 pontból álló környezetvédelmi tesztet kellett kitölteniük, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. az erdő élővilágával kapcsolatos feladatokat adott a diákoknak. Curlingben és ergométeres versenyben is megmérkőztek a fiatalok, és idén is népszerű volt a Lego-robot állomás, ahol tablet segítségével kellett a gyerekeknek a robotokat irányítani.
A program végén a legjobban teljesítő öt csapatot díjazták, az iskolák sportszerutalványokat kaptak.



























Galéria: MekliZ Fotóstúdió