Elkészült a tavalyi évről szóló, átfogó győri statisztika

Csökkent a balesetek száma 2019-ben

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.04.24. 13:15

Győr területén tavaly 1206 baleset történt, 67-en sérültek meg súlyosan, 159-en könnyebben, öt ember életét pedig már nem lehetett megmenteni. Anyagi káros esetből összesen 975 történt a városban - a helyszínelési adatok alapján állított össze statisztikát az önkormányzati útkezelő.

Az Útkezelő Szervezet 1997 óta gyűjti és térképen rögzíti a megyeszékhelyen előforduló közlekedési baleseteket. A szakemberek évente elemzik a Győri Rendőrkapitányság helyszínelési adatait, hogy kiderüljön, egy-egy útszakasz, kereszteződés forgalomtechnikai szempontból mennyire biztonságos, szükséges-e szakmai beavatkozás.

Győr közigazgatási területén tavaly 1206 baleset történt (2018-ban 1357). Ebből öt végződött halállal (2018-ban 3, 2017-ben 6), négy esetben gyalogos, egy esetben motoros veszítette életét. Három baleset az 1-es főúton következett be, kettő külterületi szakaszon, Gönyű irányában, egy pedig a belváros szívében. A 81-es főút sashegyi szakaszán egy út szélén haladót gázolt el egy autós, szenteste előtt pedig a Szigethy Attila úton a Kodály Zoltán úti, jelzőlámpa által irányított csomópontban halt meg egy ember a járművezető figyelmetlensége miatt.

Tavaly 67 baleset járt súlyos személyi sérüléssel (2018-ban 60), könnyű sérüléssel pedig 159 (2018-ban 146 volt). Csak anyagi káros eset 975 volt (2018-ban 1148 volt).

A helyszínek közül a Bem tér és a dr. Petz Lajos utca kereszteződését kiemelendő, ahol a mellékirányból érkezők alá vannak rendelve a Zrínyi utcán közlekedőknek. Korábban itt nem nagyon volt baleset, tavaly viszont öt (sőt idén mostanáig további öt) alkalommal hagyták figyelmen kívül a sofőrök az Elsőbbségadás táblát.

Fotó: Marcali Gábor

Valószínűleg a – Szigethy Attila út–Eszperantó úttal párhuzamos – mellékirányú tengely felerősödése az oka annak, hogy hajlamosabbak lettek az autósok elbambulni, ami a legdurvább esetekben nem csak az elsőbbség meg nem adását, hanem jóformán fékezés nélküli áthaladást jelent. Sajnos, az oldalirányú ütközések – amelyre a közelben lévő dr. Petz Lajos utca–Baross út csomópontjában is volt korábban példa – ritkán állnak meg az anyagi kárnál. Tavaly csak könnyű sérülések fordultak elő, de idén már súlyos baleset is volt.

Az útkezelők nemrég újabb figyelmeztető jelzéseket és neon hátterű táblákat helyeztek ki, párat ezekből az út menetirány szerinti bal oldalán.

2017-ben turbó körforgalmúvá építették át a Szent Imre út – Szauter úti körforgalmat, így immár kétszer két sáv tud becsatlakozni a Szauter úti mellékirányból. Ezt a csomópontot valószínűleg még tanulni kell, mert tavaly úgy gyűjtött be 18 balesetet, hogy közben a testvérei – a 83-as főúton négy körforgalom és a többi turbókörforgalom – egyet sem. Győr két jelzőlámpás körforgalma is beírta magát a statisztikába 26-26 balesettel. Az ütközések fő oka a rossz sávváltás, követési távolság be nem tartása.

Illusztráció: Pixabay

A körforgalmak fekete báránya kétségtelenül a több mint 20 éve átépített Tihanyi Árpád út–Földes Gábor úti csomópont, ahol tavaly 2 súlyos sérüléssel járó gyalogos gázolás történt, míg korábban itt legfeljebb ráfutás vagy koccanás fordult csak elő. Volt itt kerékárral történő gyalogos gázolás súlyos sérüléssel.

A Győrszentivánt és Gyárvárost összekötő Hűtőházi utat 2012-től több ütemben felújította a város. A hibátlan burkolat felbátorította a közlekedőket, ami külterület lévén nem lenne baj, csakhogy három ívkombinációban az útkezelők 50-es illetve 70 táblákkal korlátozták a sebességet. Hét autós nem vette ezt komolyan és vagy átlépte a felezővonalat és érintőlegesen esetleg frontálisan összeütközött a szemből érkezővel, vagy egyszerűen lesodródott a pályáról azért, mert mégis belehajtott 90-es, esetenként 100-as tempóban.

Fotó: Pixabay

Hiába követik egymást a figyelmeztető táblák, a Hűtőházi úton már idén is többször kellett helyszínelniük a rendőröknek, ezért a szakemberek további neon hátterű táblákat helyeznek ki.

A baleseti statisztikát a többsávos útvonalak vezetik, a lista élén a 14-es számú főút Árkád melletti (Széchenyi hídi) szakasza, a Szent István út és a Fehérvári út áll. A koccanások ráfutásból, rossz sávváltásból következnek be, kanyarodásnál az elsőbbség meg nem adása, jelzőlámpás csomópontokban a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

Sokszor hiába vált pirosra a lámpa, az autósok további öt-hat másodpercen keresztül zavartalanul hajtanak végig a kereszteződésen, ami óhatatlanul ütközéssel végződik, ha keresztirányban egy sofőr már a sárgát látva gázt ad. Lankad, megoszlik az autósok figyelme a jelzőlámpás csomópontokban, amit több adat is megerősít. A Nagy Imre út – Lajta utca kereszteződésben tavaly 9 baleset történt, köztük súlyos sérüléses, a Vasvári Pál út – Szent Imre út csomópontjában pedig – ahol közel 30 éve van lámpa – 14.

Vezető tünetek a balesetek során a szabálytalan tolatás – jellemzően a nagyobb parkolótereken (lakótelep, bevásárlóközpont)-, helytelen parkolási manőver, figyelmetlen vezetés, elsőbbségadás elmulasztása.

Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete

Kapcsolódó témák: #baleset megelőzés | #Győr | #közlekedés |