Győr+Konyha

Csendes ribizliszedés

Fotó: Szarka Zsófi
Szarka Zsófi
2020.07.05. 12:05

Igazi nosztalgikus ízek, illatok azoknak, akik kóstolták a nagyszüleik vagy szüleik által eltett szörpöket. A ribizli hatalmas vitaminforrás, amiből akár limonádé vagy tortakrém is készülhet.

Hetek óta terveztem a ribizliszedést, de be kell vallanom, egészen nehéz rávennie magát az embernek a tengernyi bogyó begyűjtésére. Azonban itt is, ahogy sok feladatnál, csak elkezdeni nehéz. Győzködtem a barátaimat, testvéremet, hogy segítsenek, de nem volt rá hajlandóság. Végül is nagyanyám jött ki velem, igaz, már bottal, de valamiért ragaszkodott ahhoz, hogy segítsen a szedésben. Én majdhogynem minden esetben csacsogok, ahogy általában ő is.

Az elején igyekeztem elmesélni a hetem minden történését, de ő csendben volt. Nem nagyon értettem, ezért faggattam. Röviden elmondta, hogy a nagyszüleinek ribizliültetvényeik voltak, rengeteget szedtek. Bort készítettek, lekvárt és szörpöt. „Akkora volt a terület a bokrokkal, hogy nem láttuk a végét, nagyon szép volt.” Természetesen akadt segítségük, de ők is szívesen szedték. Aztán eltelt egy kis idő és mi még mindig szedtük, de már csendben. Megértettem, hogy nagyanyám nosztalgiából szedegeti, pedig már nehezen teszi, de ez jó dolog. Lelassulunk, jó levegőn vagyunk, gondolkodunk vagy csak pihenünk és közben gyarapodik a téli szörpre való. Végül a nap lement, a táljaink megteltek és bementünk. Elmesélte, hogyan készítsem el a befőttet és mire figyeljek. Ha pedig nem isszuk meg mindet, akkor főzzek belőle egy jó krémet a tortába. Milyen igaz, milyen egyszerű és milyen nagyszerű egy-egy ilyen lassú délután a sok rohanás után. Az apró kis bogyók nemcsak finomságot adtak, hanem egy kis türelemre is neveltek.

Jó tanács: főzés közben egy kanálnyit tegyünk a hűtőbe, ha elég sűrűre dermed, elkészültünk.

Bevásárlólista (2 liter szörphöz)

1 kg ribizli

500 g cukor

Elkészítés

A ribizlit leszedem a száráról, de az sem nagy baj, ha rajta hagyjuk. Felteszem egy nagyobb fazékba főni és fél liter vizet hozzáadok. Miután felforrt, egy tésztaszűrőn átpasszírozom, ezután pedig egy sűrűbb szitán is. A szép, fényes levet újra felteszem forralni, ekkor hozzákeverem a cukrot. Miután 10 percig zubogott, próbára teszem. Egy kistányérra egy evőkanálnyit rakok, azt beteszem a hűtőbe és kihűtöm, ha nehezen folyik, akkor elkészültünk. Amennyiben nagyon folyékony, akkor még 20 dkg cukrot hozzáadok és tovább forralom, még 15 percen át. Sterilizált üvegekbe töltöm és kidunsztolom.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ Konyha | #Szarka Zsófi Konyhája |