
Az ország minden pontjáról, sőt még külföldről is érkeznek motorosok Győrbe május 17-én, szombaton, hogy csendes motoros felvonulással búcsúznak a nemrégiben, közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákostól, akit legtöbben Almaként ismertek és emlegettek. Ákost a magyar motorsportban sokan ismertek és tiszteltek. A maguk módján, stílusosan vesznek búcsút szerettüktől, barátjuktól.
A barátok és tisztelők szerint Ákos – akit mindenki csak „Dakaros Almaként” emlegetett – valódi legenda volt, aki sokat tett a hazai motoros közösségért.
A megemlékező gurulásra a gyülekező az ETO Park parkolójában lesz, ahová május 17-én, 12 órától várják az érkezőket. A menet 13 órakor indul el, és Gyárváros, Belváros, Újváros, valamint a Dunacenter érintésével halad majd Marcalváros felé, végül a Nádorvárosi köztemetőnél ér véget. A tragikus baleset helyszínén a szervezők lehetőséget biztosítanak egy rövid, motoros „köszönésre”, azaz „tiltásra”.
A felvonulást rendőri biztosítás kíséri, a szervezők minden résztvevőt arra kérnek, hogy a KRESZ szabályait szigorúan tartsák be, és figyeljenek egymásra. A megemlékezés jellege miatt a menet során sem hangoskodás, sem motorbőgetés nem lesz: a csend és a tisztelet jegyében zajlik majd az esemény.
A sort Alma legendás Dakar-motorja vezeti majd, mögötte az úgynevezett „A-Team”, majd a többi résztvevő motoros következik. A temetőben 15 órakor kezdődik a szertartás.
A szervezők – Ákos családja, az „A-Team” és Zsédely Máté – mindenkit szeretettel várnak, aki tiszteletét szeretné tenni a legendás motoros emléke előtt.