Közlekedési balesettel kapcsolatban tanúk jelentkezését várja a rendőrség.
Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett július 5-én 11 óra és július 10-én 18 óra között Győrben, a Vámbéry Ármin utca 39. szám előtti útszakaszon. Haladása során járművével nekiütközött a csapadékelvezető csatornának, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.