Egyre több fiatalt érint

Családi nap a cukorbeteg gyermekekért

Fotó: Tölgyesi Norbert
Győr+
2020.06.29. 13:49

A hétvégén megrendezte a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület hagyományőrző Családi napját Lébényben, amelyen sok család vett részt.

Sajnos a gyermekkori cukorbetegség napjainkban egyre növekvő számban jelentkezik hazánkban és világszerte is. A Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület 1985-ben azzal a céllal alakult, hogy nagyobb szerepet vállaljon a cukorbeteg gyermekek kezelésében és gondozásában és a mindennapi életbe való beilleszkedésben. Az Egyesület által szervezett rendezvények kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hasonló problémákkal küzdő családok találkozzanak egymással és segítsenek egymásnak.

Így volt ez a most szombaton megrendezett Családi napon is, amely már szinte hagyománynak számít. “A megnyitót és a tízórait követően a családok játékos akadályversenyen mérhették össze tudásukat. A finom ebéd után a négy legügyesebb család a döntőben értékes nyereményekért versenyezhetett, ahol a cukorbetegséggel összefüggő feladatok során a többi résztvevő is sokat tanulhatott. Az uzsonnai fagyizást követően közösen megtekintettük a kisváros középkori templomát” – mesélt a programról Sólyomné Katalin, az egyesület elnöke.

Fotó: Tölgyesi Norbert

Fontos, hogy a cukorbetegség különböző fajtáira már kisebb korban is felhívjuk a figyelmet, hiszen ez a betegség már egészen fiatal korban kialakulhat, és később akár súlyosabb következménye is lehet. Az egyesület éppen ezért szervez edukációs célú találkozókat is, ahol a szülők kapnak tájékoztatást e diabétesz kezelési metódusaiban bekövetkező változásokról, valamint dietetikai tanácsadáson is részt vehetnek.

Fotó: Tölgyesi Norbert

Sólyom Katalin hozzátette, hogy “a vezetőség az év során több színes programot is szervez, mert nagyon fontosnak tartja, hogy a cukorbeteg gyerekek és szüleik miközben élményeket szereznek, egyúttal ismerkedjenek, barátkozzanak, tapasztalatokat cserélhessenek sorstársaikkal.”

FORRÁS: Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület

Kapcsolódó témák: #család | #egészség | #szabadidő |