Civil pályázatok: élmezőnyben a megye

Fotó: O. Jakócs Péter
Pécskai István
2022.09.06. 15:29

Információs napot, civil fórumot tartottak a Városházán. Az eseményt dr. Pergel Elza, Győr alpolgármestere nyitotta meg beszédével.

„A Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és a Kisalföld Vállalkozásfejlesztési Alapítvány olyan programot kínál az érdeklődőknek, amely rövid és hosszú távon egyaránt fontos és jövedelmező. Az összejövetelünk célja, hogy a civileket, a különböző szervezeteket informáljuk az aktualitásokról és a lehetőségekről. Olyan eddig nem látott és hallott elképzeléseket, valamint gondolatokat kell továbbadni, amelyek segítségét jelentenek felhasználónak – fogalmazott dr. Pergel Elza. – A lehetőségek kiaknázására nagy szükség lesz egy olyan világban, amelyben globális világválság, recesszió és háborús helyzet árnyékolja be valamennyiünk munkáját. Városunk büszke rá, hogy teret adhat ennek a programnak. A megvalósított, eredményes projektekről szóló beszámolókkal várjuk vissza önöket szeretettel.”

A fórumon elhangzott, Győr-Moson-Sopron az egyik legjobban teljesítő megye Magyarországon, ami a civil szervezetek sikerességét illeti. A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) által hirdetett pályázatokon a megye legutóbb a hatodik helyet érte el országosan. Összesen 632 pályázatot adtak be, amelyekből 586 nyert. Ez 90 százalék fölötti teljesítményt jelent.

„Azért indultunk országjáró turnéra, s azon belül Győrbe, mert szeretnénk a NEA-pályázatokat népszerűsíteni. A jövő évi forrásokra október 3-án írjuk ki a pályázatot. Több mint tizenegy milliárd forintot fordítunk erre a célra – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkára. – Győr-Moson-Sopron megye a pályázati aktivitást és a sikerességet tekintve abszolút az országos élmezőnybe tartozik, a falusi civilalapot illetően pedig az első. Az összes számadat azt bizonyítja, hogy a megyei civil szervezetek nagyon jól teljesítenek.”

A pályázati lehetőségekről az alábbi linken találnak információt: https://bgazrt.hu/tamogatasok/nemzeti-egyuttmukodesi-alap/

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #civil szervezetek | #galéria | #híradó | #pályázat |