Buboréknyi boldogság, fantasztikus Fröccsnapok elé nézünk!

Mireider Máté Fotó: Ács Tamás
2025.07.07. 15:51

Sajtótájékoztatót tartott a szervező Győr Projekt Kft július 7-én a Jedlik szökőkút mellett, a Promenád Caféban, az idei Rotary Fröccsnapok kapcsán. A kiváló hazai borászatok fröccsei mellett hamisítatlan nyári fesztiválhangulat, karikaturista, és felnőtteknek szóló játszóház is várja majd a kilátogatókat.

A sajtótájékoztató különlegességét Szabó Ádám előadása adta, aki maga is fellépő lesz a Fröccsnapokon. Az esemény jól illeszkedik az eddigi sikeres nyári programok közé, mint a nyárnyitó koncert és a Szent László-napok – hangzott el az eseményen. Az ország egyik legkülönlegesebb jótékonysági fesztiválja július 18–19. között várja az érdeklődőket a Dunakapu téren.

A program a megszokott hagyományok szerint a Jedlik Ányos-szobor koszorúzásával veszi kezdetét, tisztelegve a szódavíz magyar feltalálója, a fröccs szellemi atyja előtt. A megemlékezést követően 18 órakor a Dunakapu téri nagyszínpadon hivatalosan is megnyitják a fesztivált, ahol a résztvevő klubok képviselői és városi vezetők köszöntik a közönséget.

Szabó Ádám

A Fröccsnapokat idén is 15 Rotary Klub részvétele teszi igazán különlegessé, akik az ország különböző pontjairól érkeznek. Minden klub saját standdal képviselteti magát, ahol fröccsökkel várják a látogatókat – a teljes bevételüket pedig saját, egyedi jótékonysági célokra ajánlják fel.

A Győri Rotary Klub például a rangos Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny támogatására fordítja bevételét, amely az ország középiskolás diákjait hívja megmérettetésre a magyar nyelv szeretetének jegyében.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig részt vett abban, hogy ez a programsorozat ilyen színvonalon megvalósuljon a városban, és sok szerencsét kívánok az idei évre is ezzel kapcsolatban – mondta Pintér Bence az eseményen. A polgármester arról is szólt, hogy bár nevében egy könnyed dologról, a fröccsről beszélünk, mellette ott van egy rendkívül fontos téma is, a jótékonyság. “Nyilván, hogyha a Rotary klubokat látjuk, mint szervezőt, akkor tudjuk, hogy ez benne lesz a történetben, és azt gondolom, hogy ez rendkívül fontos” – tette hozzá.

Pintér Bence

Az utóbbi években talán egyre fontosabb, hogy minél többféle módon, minél nagyobb társadalmi összefogással tudjunk segíteni mindenféle ügyben az embereknek Győrben is” – emelte ki a városvezető, hozzátéve: ez egy fontos eleme a fröccsnapoknak a fröccs és a szórakozás mellett.

Borsi Róbert, az önkormányzat kulturális tanácsnoka, önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: a győri nyár programjairól, amikor első alkalommal beszámoltak a Mosoni-Duna partján, azt ígérték, hogy színes, változatos és talán minden igényt és korosztályt kiszolgáló rendezvénykavalkádról tesznek majd tanúságot a nyár folyamán. „A nyárnyitón megtelt a győri belváros, mindenki jól érezhette magát. Az elmúlt hétvégén a gyerekeké volt a főszerep a Győrkőcfesztiválon, most pedig átfordulunk a felnőtt korosztályra, és nekik szeretnénk egy tartalmas hétvégét és programkínálatot nyújtani” – sorolta Borsi Róbert.

Borsi Róbert

A képviselő kiemelte: a fröccsben megtalálható az életet adó víz, ami mindennek a forrása, másrészt a bor, ami tradícionális, hagyományos értékeket képvisel. A magyar borkészítés története kiváló és nagy múltra tekint vissza, a fröccsben pedig ezek az értékek elegyednek egymással.

A Győr Projekt Kft. ügyvezetője, Szombati-Serfőző Eszter a programokról beszélt. Július 18-án, pénteken 17 órakor az ünnepi felvonulással indul az esemény, a Rába Hoteltól a Széchenyi térig tart majd a felvonulás, 17 óra 30 perckor pedig a Jedlik-szobrot koszorúzzák meg. Pénteken 18 órától pedig különböző fellépőkkel találkozhatnak a kilátogatók a színpadon. „A faházak nyitvatartása pénteken 17-től 24 óráig lesz majd, szombaton pedig 16 órától 24 óráig, tehát az esti órákba nyúlóan tudunk majd szórakozni a Dunakapu téren – emelte ki Szombati-Serfőző Eszter.

Szombati-Serfőző Eszter

„Szombaton 21 órakor a Marót Viki Nova Kultúrzenekart hallgathatják, szórakozhatnak a győriek és a hozzánk látogató turisták. Most szeretnénk a felnőtteknek egy picit kedveskedni például a kezeslábas játszóházzal, ami a játék, a mozgás és a környezettudatosság jegyében kínál egy nagyon különleges programot, vastelepi roncsbringákból, ipari hulladékból és háztartási lomokból egészen különleges játékeszközök várnak majd a kilátogatókra, de egy karikaturista is jelen lesz a Fröccsnapokon” – hívta fel a figyelmet az ügyvezető, aki külön is megköszönte a Rotary Club Győr tagjainak a több éves együttműködést és partnerséget.

A Rotary Klub Győr soros elnökeként mondott néhány szót Kosár Dezső. „Húsz évvel ezelőtt született meg a gondolat szintén alapító elnökünk, dr. Horváth József fejében, hogy Jedlik Ányos nevét jó lenne beírni még jobban, markánsabban a magyar történelembe, illetve konkrétabban Győr történelmébe. Ezért találtuk ki, hogy a fröccsön keresztül tesszük ezt meg – nem elsősorban az alkoholfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni, hanem magát az összefogást, illetve közben a kölcsönös segítségnyújtást – méltatta a kezdeményezést Kosár Dezső.

Kosár Dezső

„Húsz évvel ezelőtt megszerveztük tehát a győri fröccsnapokat, akkor még nyilván kisebb léptékben, és emlékeim szerint akkor még csak a Rotary Club Győr kínálta a fröccsöket, majd évről évre nőtt a faházaknak a száma, és eljutottunk odáig, hogy ma már 15 faházból fogunk különféle fröccsöket kínálni, tehát ez nemcsak a Rotary Club Győrnek az érdeme, hanem ez egy nagyon-nagyon széles civil összefogásnak az eredménye” – mutatott rá a klub elnöke.

Az eseményen Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium korábbi igazgatója, a klub tagja is köszöntötte a résztvevőket. Az összes klub a bevételének a 30%-át ajánlja fel a Rotary Club Győrnek, amelyből a Rotary Club Győr 1-1,5 millió forint körüli összeggel minden évben támogatta az elmúlt 15 évben a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny lebonyolítását, de a maradék összeg az sok-sok jótékonykodásra fordul” – emelte ki Németh Tibor. Mint elhangzott: idősotthonok, diákok, tehetséggondozó feladatok, hátrányos helyzetűek élvezik a klubok támogatását, akik a 15 faházban fognak megjelenni.

Németh Tibor

„Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a környék borait mérjük. Vannak vendégeink Sátoraljaújhelyről, ami teljesen más, Magyarország egyik élborvidéke, vannak a soproniak, akik a saját boraikat hozzák, de összességében a környék borászatainak a termékeit mérjük itt, és ez megismerteti őszintén a győriekkel azt, hogy mit is lehet itt fellelni, találni. Látjuk a borversenyükön, hogy egyre jelentősebb sikereket érnek el az itteni pincék, az itteni borászatok” – méltatta a Győr környéki termelők borait Németh Tibor.

Érkezik tehát a Rotary Fröccsnapok, július 18-án és 19-én ismét fesztiválhangulatba kerül a győri belváros.