A győri Fidesz–KDNP frakció nem vesz részt a hétfő este 18 órára összehívott rendkívüli győri közgyűlésen – jelentette be hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Boncsarovszky Péter frakcióvezető- helyettes.
Boncsarovszky emlékeztetett: a múlt péntekre összehívott rendkívüli közgyűlés határozatképtelenség miatt elmaradt. Mint mondta, frakciójuk továbbra is a módosított költségvetési javaslatot várja, amelynek benyújtására a pénteki összevont bizottsági ülésen e hét szerdáját jelölték ki határidőként. A dokumentum azonban eddig nem érkezett meg.
„A polgármester még nem módosította a költségvetést azok alapján, amilyen vélemények elhangzottak. Továbbra is várjuk a módosított költségvetési rendelet tervezetét. Ha nem küldik meg határidőig, módosító javaslattal fogunk élni, majd kezdeményezzük egy újabb rendkívüli közgyűlés összehívását. Jelenlegi formájában ugyanis nem jó a költségvetés” – fogalmazott.
A politikus hangsúlyozta: a frakció a város érdekében dolgozik, de nem vállalnak szerepet „balhé politizálásban”.
„Mi a munkában hiszünk, abban, hogy a város ügyei haladjanak előre. A munkában részt veszünk, de a balhéban nem. Így a Fidesz–KDNP a mai közgyűlésen nem vesz részt” – tette hozzá.