Kiálltás

Bögi Tamás születésnapi fotói

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2021.11.02. 13:51

A 70. születésnapját ünneplő Bögi Tamás fotóiból és Bán Tímea mandaláiból nyílt kiállítás a Marcal étteremben. Bögi Tamás a városnak és Győr kulturális eseményeinek rendíthetetlen fotósa október végén töltötte be 70. életévét, a születésnapos fotókiállítással ünnepel és egyben az idén 750 éves Győr városát is köszönti.

„A polgárság, a környezet iránt érdeklődő és elkötelezett polgárok nagyon fontosak az életünkben, főleg, ha mondjuk fotókon keresztül meg is örökítik a város szépségeit és eseményeit” mondta dr. Dézsi Csaba András a megnyitón.

Nagyon nagyra tartott az olyan embereket, mint Bögi Tamás, aki szinte mindenhol ott van, mindent megörökít, ha nem látom egy rendezvényen, már hiányzik és ezzel az önként vállalt munkájával Győr városát gazdagítja” – tette hozzá a polgármester.

Bögi Tamás idén ünnepli 70. születésnapját, ennek apropóján nyílt kiállítása a Marcal étteremben, ahol egyben a 750 éves Győr előtt is tiszteleg.

„Bátran állíthatom, minden Győrhöz köt, itt születtem, itt végeztem az iskoláimat, még a diplomámat is itt szereztem, imádom ezt a várost és szeretem megörökíteni, ami itt történik” – mondta a Győr Plusznak a fotós.

„Győr állandóan változik és fejlődik, minden pillanatban más arcát mutatja, én pedig szeretem megörökíteni a város minden pillanatát” – emelte ki Bögi Tamás.

Bán Tímea munkája

„A mandalakészítés aprólékos munka, hatalmas türelem kell hozzá, de szerencsére sokan szeretik, kíváncsiak rá, ezért szívesen csatlakoztam Tamás születésnapi kiállításához” – fogalmazott Bán Tímea mandalakészítő. A dupla születésnapi tárlat november 27-ig látható a Marcal étteremben.

A kiállítás november 27-ig megtekinthető.

Galéria: Ács Tamás

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #fotó | #Győr750 | #híradó | #kiállítás |