Rendőrségi felhívás

Biztonságban nyáron is!

Fotó: police.hu
Győr+
2022.06.07. 07:01

A vagyonvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyári idegenforgalmi idény közeledtével az egyik sokak által méltán közkedvelt turisztikai célpont Győr-Moson-Sopron megye. Az itt élők, valamint megyénkbe látogatók értékeinek védelme, illetve a nyugodt, felhőtlen kikapcsolódásuk érdekében kérjük, fogadják meg a bűnmegelőzési szakemberek tanácsait:

  • A jármű leparkolását, majd távozását követően soha ne hagyjon értéket a járműben!
  • A leállított gépjármű ajtajait mindig zárja be, az ablakokat húzza fel, még akkor is, ha csak pár percre száll ki az autóból!
  • Üres táskát sem célszerű az utastérben hagyni, ugyanis elképzelhető, hogy a tolvaj csak a távozást követően veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit, azonban a gépkocsi feltörésével jelentős anyagi kárt tud okozni.
  • Személyes okmányaikat, kézitáskájukat tartsák testközelben, hogy kívülről illetéktelenek ne férhessenek hozzá!
  • Lehetőség szerint parkoljanak őrzött helyen, vagy olyan helyen álljanak meg, különösen az esti órákban, ahol jó a közvilágítás!

Utazásaik során, az úgynevezett trükkös lopások megelőzése érdekében a prevenciós kollégáink az alábbiakat tanácsolják a pihenőhelyeken megálló autósoknak:

  • A túl segítőkész idegenekkel legyen bizalmatlan! Az autója központi zárjának használatával elkerülheti, hogy kívülről azt bárki felnyithassa.
  • Ha többen utaznak, valaki mindig maradjon a gépkocsinál!
  • Pihenni csak a kijelölt, az éjszakai órákban megfelelően kivilágított, forgalmas pihenőkben álljanak meg!
  • Kiszállás után mindig ellenőrizze a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #bűnmegelőzés | #lopás | #rendőrség |