Divertimento

Berkes Kálmán emlékezett Kocsis Zoltánra

Fotó: GYFZ
Farkas Mónika
2020.11.05. 11:45

Mindenszentek ünnepén a Divertimento című műsorban Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője barátjáról, felejhetetlen pályatársáról, Kocsis Zoltánról emlékezett meg. Emellett a társulat karmesterével összegeztük az elmúlt félév tapasztalatait, illetve szóltunk a novemberre tervezett bemutatkozásokról is.

A súlyosbodó járványügyi helyzet megfékezésére szerda hajnaltól hatályba lépett a Magyar Kormány rendkívüli jogrendje. Ennek értelmében a Richter Teremben megtartott előadásoknál  a nézőszám 166 főre korlátozódik. A fentiek  már érintik a jövő heti Nikisch Artur bérletsorozat  Boros Misi  zongoraestjét is. A Győri Filharmonikus Zenekar mindent megtesz annak érdekében, hogy a kormány rendelkezéseit maradéktalanul betartsa, illetve hogy az új helyzethez igazodva koncertjeit megtartsa. Milyen innovatív megoldásokkal rukkol elő a társulat? – erről szól majd következő műsorunkban Fűke Géza igazgató.