Szorongó vigyorgó
Ingmar Bergman a modern filmművészet egyik legnagyobb hatású zsenije, akinek kéznyoma a mai napig meghatározza az európai mozit. De ki volt az az ember a remekművek mögött? És mit taníthat nekünk ma az emberi kapcsolatokról? Erre válaszol Posonyi Takács László Szorongó vigyorgó című önálló estje, mely a Költészet napján, április 11-én debütál a Padlásszínházban.
A letisztult előadás őszintén beszél Bergman szüleiről, gyermekkori traumáiról, az egész életét végig kísérő betegségeiről és természetesen a nőkkel való kapcsolatairól.
A César-díjas rendező 2007-ben 89 évesen hunyt el álmában otthonában, Farö-szigetén. „Halálakor, húsz évvel ezelőtt készült el az előadás eredeti változata. Tartalmilag ugyanazzal készültem, kiállításában azonban más, köszönhetően a kamerának és a vetítésnek, a legendás filmjeiből is láthatunk részleteket” -mutat rá az est főszereplője, Posonyi Takács László.
A nap vége, A hetedik pecsét, a Tükör által homályosan, a Suttogások és sikolyok, a Jelenetek egy házasságból, a Fanny és Alexander rendezője a második világháború utáni európai film alapjait tette le. „Nyilván említhetjük még Jean-Luc Godardot, Antonionit, sok mindenki volt, de az, hogy a mai fiatalok Ruben Östlund, Jorgosz Lanthimoszt néznek, filmjeiken még mindig ott van a svéd mester kéznyoma. Persze nem vagyok benne biztos, hogy ma Bergman-filmeket néznek az emberek, de talán még a Netflix világában is lehetnek olyanok, akik fogékonyak a művészetére. Nekem nagyon meghatározó, 14 éves korom óta vonz, arra törekedtem, hogy ne a szakmán, hanem a magánéletén keresztül mutassuk őt meg” – bontja ki a gondolatot az alkotó.
Ennek mentén a letisztult előadás őszintén szól Bergman szüleiről, gyermekkori traumáiról, az egész életét végig kísérő betegségeiről. „Részletesen beszélek a kisfiú családjához fűződő szélsőséges viszonyáról, ebből elmenekülni, végleg otthagyni a lelkész házat nem volt nehéz. Hogy utána mit kezd magával, na, az már egy másik történet. Arról se nagyon beszélünk, hogy egész életében beteg volt, mégis dolgozott, és nem szégyellte, hogy külön vécéje van a színházban. Ugye a Latinovits Zoltán mondta, hogy az a legjobb, ha egyszerű valaki. De ezt nem szabad összekeverni az együgyűvel, a kettő közt ugyanis nagyon nagy a különbség. Sokszor ez a Latinovits-mondás jut eszembe, amikor találkozom a Bergmannal. Neki van miből egyszerűsíteni, és úgy lesz egyszerű.”
A Padlásszínház nem csupán egy színházi estet kínál, hanem meghívás arra, hogy merjünk szembenézni saját életünkkel. A monodráma visszatér a klasszikus törtenetmesélés műfajához.
„Szeretném tudni, hogy az emberek kíváncsiak-e még. Hogy tudnak-e még egy órán keresztül figyelni. Bízom benne, hogy tudnak. Az az őrült téboly, ami most pörög körülöttünk, az egy dolog, de ennek ellenére a fiatalok podcastokat nézne és hallgatnak másfél órán keresztül. Nekik mondom, hogy jöjjenek, nagyon csípnék ezt a bemutatót” – fogalmazza meg reményeit a Győri Nemzeti Színház művésze, Posonyi Takács László.
A padlásszínházi legújabb bemutató 16 éven felülieknek ajánlott.
