Mathias Corvinus Collegium
Győr+
2020.04.15. 06:31

Bentlakásos kollégiumot hoz létre Győrben az MCC

Szakmai és földrajzi értelemben is kiszélesítené tevékenységeit a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a kormány április 9-én benyújtott törtvényjavaslatának köszönhetően. Ezt az intézmény kedden közölte az MTI-vel.

A Miniszterelnökség múlt pénteken tájékoztatott arról, hogy a kormány törvényjavaslatot nyújtott be a nemzetközileg is versenyképes magyar felsőoktatás és a kiemelten tehetséges magyar fiatalok képzésének támogatása érdekében. A BCE támogatásának mintájára a közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá átalakuló Mathias Corvinus Collegium is állami vagyonjuttatásban részesül.

Az MCC közleményében azt írta: 1996-os alapításuk óta minden eszközzel igyekeznek segíteni a tehetséges fiatalok szakmai kibontakozását. Ezzel a nemzetközi trendekhez illeszkedő finanszírozási formával – aminek lényege, hogy az alapítvány a rendelkezésére bocsátott részvényvagyon hozamával gazdálkodik – olyan tehetséggondozó programot fognak tudni működtetni és továbbfejleszteni, ami “időtállóságával nemzedékeken keresztül fogja szolgálni a magyarság egészét”.

Ezen cél megvalósítása érdekében azt tervezik, hogy az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) jelenlegi létszámát megsokszorozzák, így a már létező központok számát hétről több mint 30-ra növelik Magyarország határain innen és túl, így a jelenlegi 625 helyett több mint 3000 diák vehet majd részt képzésükben. Ugyancsak kiterjesztik a középiskolás-programjukat, néhány éven belül a jelenlegi létszám megháromszorozásával 4000 diák számára nyújtanak fejlődési lehetőséget a Kárpát-medence minden területén – emelték ki.

Emellett egyetemi programjuk már meglévő budapesti és kolozsvári központjai mellé több újabb bentlakásos kollégiumot (például Szegeden, Debrecenben, Pécsen, Győrben) hoznak létre a jelenlegi 200 diák helyett több mint 1000 diák számára elérhető képzésekkel.

Bővítésre készülnek továbbá a romákat támogató, a posztgraduális és posztdoktori programjaik, a nemzetközi és hazai szakmai konferenciáik illetve a beszélgetéseik és a könyvkiadás területén is. Mindezek mellett az összes programelemük számára az oktatás minőségéhez méltó infrastrukturális hátteret is szeretnének biztosítani, a legmodernebb oktatási épületkomplexumok megalkotásával.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |