PH Érték

Bemutatták a Pannonhalmi Borvidék közösségi borát

Fotó: O. Jakócs Péter
Garamvölgyi Imre
2020.09.24. 19:54

2017-ben született meg az ötlet a Pannonhalmi Borvidéken, hogy a térség borászai közös marketing Klaszterbe tömörüljenek. Az elképzelés nem talált süket fülekre, hisz a borvidék kis családi pincészetei, valamint az Apátsági Pincészet is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A gondolatot tettek kísérték, és ennek az együtt gondolkodásnak az első igazi erőpróbája egy közösségi bor megalkotása volt, ez lett a PH-érték, ami mára egyenrangú márka lett a villányi és a Balaton felvidéki közösségi borral. A PH-Érték legfrissebb évjáratát ünnepélyes keretek között mutatták be a győri Esterházy palotában.

A bor bemutatóján dr. Dézsi Csaba András polgármester is méltatta az összefogás erejét. „Amikor polgármester lettem elhatároztam, hogy nekem Győr a fontos. Azt kell felemelni, azt kell márkává tenni, ami győri, hisz Győr egy jó hely, a győriek tehetségesek, a győri termékek pedig magas minőséget képviselnek. A borászok összefogása hatalmas dolog, hisz ez a tevékenység kitágítja Győr határait.”

Az eseményen megválasztották a város borát is, ez esetben azonban szakítottak a hagyományokkal és nem egy bort, hanem hat különböző pincészet italát választották Győr Borának.

Tették ezt azért, mert ahogyan a polgármester fogalmazott, az emberek különböznek egymástól, különbözik az ízlésük, a politikai hovatartozásuk, mást tartanak szépnek vagy jónak, ezért igazságtalan lenne csupán egyetlen bort kinevezni Győr Város Borának. A város első embere arra biztatott mindenkit, kóstolja meg mindet és válassza a számára legízletesebbet kedvencnek.

A hat kiválasztott boron kívül dr. Dézsi Csaba András is választott magának egyet a borvidék terméséből : a polgármester bora a Tar pincészet Rozéja lett.

A legújabb PH érték megalkotásában résztvevő pincészetek: Ács Pincészet, Hangyál Pincészet, Herold Pince, Pannonhalmi Főapátság, Pécsinger Szőlőbirtok, Tar Pincészet.

Kapcsolódó témák: #gasztronómia | #Győri önkormányzat |