A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja

Balesetet okozott, majd elhajtott

Illusztráció: police.hu
Győr+
2020.07.14. 11:13

Nekiütközött egy szabályosan várakozó autónak, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel június 29-én 16 óra és június 30-án 13 óra 45 perc között Győrben, a Somogyi Béla utca felől a Liezen-Mayer utca irányába közlekedett. Haladása során – vélhetően figyelmetlenségéből kifolyólag – nekiütközött a Somogyi Béla utcában szabályosan, a menetirány szerinti jobb oldalon várakozó BMW típusú személygépkocsinak, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.

Azon szemtanúk jelentkezését kérik, akik a fenti közúti közlekedési balesetet látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |