Hirdetés
Ki látta?

Balesetek szemtanúit keresi a rendőrség

Fotó: pixabay
Rendőrség
2021.06.10. 05:59

Törtek a visszapillantó tükrök, valakinek pedig egy tűzcsap volt az útjában. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Hirdetés

Ismeretlen személy ismeretlen típusú és rendszámú gépjárművel közlekedett Győrben, a Mónus Illés utcán a Szent Imre út felől a Nagy Imre irányába június 8-án 21 óra 35 perc és június 9-én 5 óra 30 perc között. Haladása során – vélhetően szabálytalan kikerülés következtében – neki ütközött a Mónus Illés utca 6. számú épület előtt, az út szélén szabályosan parkoló Peugeot típusú személygépkocsi visszapillantó tükrének, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.

Töltéstaván, a Petőfi utcában, a 81-es számú főút felől a Sági út irányába közlekedett egy ***-855 rendszám töredékű ismeretlen személy, vélhetően szürke színű gépjárművével június 4-én 19 óra körül. Haladása során neki ütközött a Petőfi út 51. szám előtt várakozó VW Golf típusú személygépkocsi bal oldali visszapillantó tükrének, majd a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.

Hirdetés

Győrben, a Juharfa utca – Kőrisfa utca kereszteződésében ismeretlen személy közlekedett ismeretlen típusú járművel május 26-án 19 óra 30 perc körül. Haladása során a kereszteződésben lévő füves területen található tűzcsapnak ütközött, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül hagyta el. 

Az M1-es autópályán, Budapest felől Mosonmagyaróvár irányába közlekedett június 4-én 10 óra 11 perckor egy ismeretlen személy, ismeretlen járművével. Haladása során a 138+100-as kilométerszelvénynél sávot váltott, amelynek során nem biztosított elsőbbséget a vele azonos irányban közlekedő Suzuki Vitara típusú személygépkocsinak, és neki ütközött. Az okozó sofőr a baleset helyszínéről adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

Győrben, a Verseny úton, a vásárcsarnok irányából a Bartók Béla út felé közlekedett egy ismeretlen típusú járművel, annak ismeretlen sofőrje május 31-én 10 óra és 11 óra 50 perc között. Haladása során a Verseny utca 9. számú épület előtt, az úttest jobb oldalán parkoló Ford típusú személygépkocsi hátuljának ütközött, majd adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |
likeold
a fb oldalunkat