Baleset Győrben – keresik a vétkes sofőrt

Győr+ Illusztráció: police.hu
2023.10.11. 16:51

Nekihajtottak egy várakozó Volvonak Győrben, az Apáca utcában. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja a baleset körülményeinek tisztázása érdekében.

Szeptember 18-án 9 óra és 16 óra 30 perc közötti időben Győrben, az Apáca utca 14. szám előtt a Káposztás köz felől a Teleki László út Lajta út irányába ismeretlen személy közlekedett személygépkocsijával.

Haladása során feltehetően figyelmetlenség miatt neki ütközött az ott szabályosan, úttest jobb szélén várakozó Volvo V60 típusú személygépkocsi bal hátuljának. A balesetet követően az ismereten személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Sajtó

Kapcsolódó témák: #baleset | #felhívás | #Győr | #szemtanú |