Kitüntetés

Az Év gyógypedagógusa a győri Bozsaky Ágnes

Fotó: Anre Media
Czeiner-Szücs Anita/Széchenyi István Egyetem
2021.06.11. 12:38

Azokat az autizmussal élő gyermekeket is megtanítja beszélni, szociális helyzetekben helytállni a győri Széchenyi István Egyetemen végzett Bozsaky Ágnes, akikről már mindenki más lemondott. Őt választották idén az „Év gyógypedagógusának” Magyarországon.

Minden gyereket magaménak érzek, amikor megjelennek az első találkozáskor. Szüleik és ők is látják, hogy szeretettel fogadom őket. Szerintem ez a kulcsa a sikeres közös munkánknak. Engem a szüleim mindig arra tanítottak, hogy amit egy kisgyerekből ki lehet hozni, azt igenis ki kell tudni csalogatni.”

Így fogalmazta meg könnyek között hivatása alappilléreit Bozsaky Ágnes, aki pedagógusnap alkalmából elnyerte a Szikra Tehetséggondozó Egyesület által meghirdetett „Év gyógypedagógusa” díjat, amely miniszteri kitüntetéssel is jár.

A győri Pöttöm Fejlesztő vezető gyógypedagógusáról a szülők értékelésükben kiemelték, hogy Bozsaky Ágnes komplex, személyre szóló fejlesztőprogramot dolgoz ki. „Megtanítja beszélni, szociális helyzetekben helytállni azokat a gyerekeket is, akikről már mindenki más lemondott. Sajátos módszerével sikeresen szóra bír nem beszélő autistákat” – idéztek a díjátadón a Széchenyi István Egyetemen végzett szakember méltatásából.