„Az én szakmai misszióm a szolgálat”

Mireider Máté Fotó: Marcali Gábor
2025.05.11. 11:26

Hosszú szakmai pályafutás áll Szalainé dr. Németh Annamária mögött. Jogászként került a határőrséghez, volt a megyei kézműves kamara ügyvezetője, az elmúlt tíz évben Csorna jegyzőjeként dolgozott, most pedig a Győr-Szol Zrt. vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását. Mint vallja: mindig a köz szolgálata vezérelte.

„Harminc éve végeztem a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. Abban az időszakban, a rendszerváltás után nagy kereslet mutatkozott frissen végzett, tanult jogászok iránt, így kerültem a határőrséghez” – emlékezik vissza a kezdeti évekre Szalainé dr. Németh Annamária. Mint mondja, egész pályafutását végigkísérte a szolgálat, hivatásos testületnél, állami vagy önkormányzati területen egyaránt. „A határőrségnél büntető-fegyelmi tisztként kezdtem a pályafutásomat, komoly beosztásba kerültem Vidus Tibor parancsnok úr mellett. Az indulás jó alapokat adott, fegyelmezettségre, rendre oktatott. Egyébként is hajlamos vagyok a szabálykövetésre” – árulja el. A határőrség után a megyei kézműves kamara ügyvezetőjeként dolgozott annak az iparkamarába való beolvadásáig. „Ezt követően is a hatósági területet választottam, a vízügyi igazgatóságnál foglalkoztam vízjogi engedélyekkel. Szép időszak volt, ekkor tettem le az egységes jogi szakvizsgát, és sokat tanultam a nagy közigazgatási szervezetek működéséből. Ezt követően néhány évig saját ügyvédi irodámban dolgoztam, de visszacsábított a közszolgálat” – teszi hozzá a vezérigazgató-helyettes.

„A lakóhelyemen kértek fel a jegyzői feladatok ellátására, csaknem két cikluson keresztül dolgoztam ezen a területen. Sőt, fél-fél évet Győrújbaráton és Koroncón is helyettesítettem, így más települések életére is ráláttam, gyarapítottam tudásomat. Nagyon sok tapasztalatot szereztem itt a közszolgálati munkáról, a településekről, a polgárokkal való kapcsolattartásról, a napi problémákról és arról, hogyan segíthet ezek megoldásában az államháztartási oldalt képviselő hivatal. Ez az út vezetett végül Csornára, ahol tíz évig dolgoztam jegyzőként” – részletezi Szalainé dr. Németh Annamária.

„Csorna mint város a korábbiaknál lényegesen nagyobb kihívást jelentett a jegyzői feladatok ellátásában. Arról nem is szólva, hogy egy hetvenöt települést magába foglaló, országos egyéni választókerületnek is a központja, így a választások lebonyolítása, az irodai munka vezetése is a feladataim közé tartozott. Szakmailag nagyon sokat adott, és megtiszteltetés volt ezt a munkát végezni. Emellett rengeteg kapcsolatot hozott ez az időszak akár helyben, akár megyei szinten, akár Budapesten” – árulja el a Csornán töltött évekről.

„Amikor először beszéltem Sárkány Péter elnök-vezérigazgató úrral a Győr-Szol Zrt.-nél végzendő feladatról, elmondta: őt a felkérésre az motiválta, hogy szerinte hasznos lenne mind a cég, mind Győr város számára egy olyan szakember munkája, aki rendelkezik megfelelő önkormányzati, államháztartási, költségvetési tapasztalattal, és tudja, hogyan zajlik a városüzemeltető és az önkormányzat közötti együttműködés. Én magam pedig úgy gondoltam, az általam korábban megismert és alkalmazott joggyakorlatok, a problémák megoldásában szerzett jártasságok jó alapot adnak ahhoz, hogy a Győr-Szol Zrt. működésében felmerülő feladatokat a legkörültekintőbb módon, a törvényeknek megfelelően oldjuk meg. A vezérigazgató-helyettesi feladatomat, ami rettenetesen komplex tevékenység, komoly kihívásnak tekintem, ugyanakkor nagyon inspirál, hogy eredményes legyen a közös munka” – emeli ki Szalainé dr. Németh Annamária.

Arra a kérdésre, miszerint mi a legsürgetőbb feladat, amit maga előtt lát, úgy felel: a városüzemeltetési és személyzeti feladatok terén vannak a legfontosabb tennivalók. Mint mondja, ezen utóbbi esetében a helyi munkaerő-piaci sajátosságok is megjelennek már, hiszen a megye kiváló foglalkoztatási adatait figyelembe véve nagy kihívást jelenthet a megfelelő munkaerő biztosítása a különböző feladatokra. „Amivel a polgárok naponta találkoznak, az a legfontosabb, hiszen a város lakosai ezek alapján értékelhetik a városüzemeltetési munka színvonalát. Ezen a területen az összehangolt munka, a napi problémákra való gyors reagálás, a megoldások megtalálása, a határidők betartása kiemelten fontos. Természetesen nem elhanyagolható a bérlakások ügye vagy a temetőüzemeltetés sem, vagyis mindazoknak a feladatoknak az ellátása, amelyek az emberek mindennapi életéhez kötődnek.”

A Győr-Szol Zrt. szervezetében új munkakör a vezérigazgató-helyettesi pozíció. Ennek kapcsán Szalainé dr. Németh Annamária úgy fogalmazott: kettős szerep hárul rá ebben a beosztásban. „A mindennapi munkavégzés egyik része elnök-vezérigazgató úr tehermentesítése, hiszen neki számos hivatalos elfoglaltsága van. Másrészt több szakterületről is szó esett már, amelyek közvetlenül az én hatáskörömbe kerülnek majd, de a cég működésének összetettségéből következően ennek a körnek a pontos meghatározásához még időre van szükség.”

A munka mellett Szalainé dr. Németh Annamáriát magánemberként is sok minden köti Győrhöz. „Csodálatos város, a középiskolás éveimet itt töltöttem. Egyetemre ugyan Szegedre kerültem, de rengeteg itt a barátom, a korábbi munkahelyi kapcsolatok is ide kötnek. Férjem is győri családból származik, így mondhatjuk, hogy Győrhöz ezer szállal kötődöm. Szerencsésnek érzem magam, hogy visszatértem ide” – teszi hozzá.

„Számomra fontos, hogy minőségi munkát végezzek, és bízom benne, hogy szaktudásommal, megszerzett tapasztalataimmal hasznára leszek mind a Győr-Szol Zrt.-nek, mind Győrnek. Úgy gondolom, hogy az én misszióm a szolgálat! Bárhol, bármilyen beosztásban dolgoztam, mindenhol a szolgálat felől közelítettem meg a munkámat. Úgy vélem, szakmailag és emberileg is az vihet előre bárkit, ha szakmai alázattal végzi azt a munkát, ahova a lehetőségei, a sors, illetve a Jóisten rendelte. Én erre törekedtem mindig, és erre fogok törekedni a jövőben is. A törvények szigorú betartásával, a lehető legszabályosabban és legrendezettebb módon igyekszem végezni a munkám, hogy ne csak a munkahelyemnek, de egész Győrnek is a szolgálatára legyek.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr-Szol |