Az én egészségem az én jogom

Venesz Klaudia Fotó: Ács Tamás
2024.05.25. 15:57

Az Egészség-Piac a város egyik legsikeresebb programsorozata, hiszen közel harminc esztendeje, évről évre megrendezik – nyilatkozott lapunknak Szeles Szabolcs alpolgármester. Pinnyéd képviselőjeként úgy látja, hogy az egészség megőrzéséhez kapcsolódó eseményeket az emberek közé kell vinni, biztosítva ezzel a lehetőséget testi-lelki jólétük megtartására.

Pinnyéd városrészben jubiláló rendezvényt tartották szombaton, ahol ingyenes méréseken és szűrővizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők. A rohamosan fejlődő városrész lakói szép számban éltek a lehetőséggel.

Szeles Szabolcs rávilágított a WHO törekvéseire is. Elmondta, hogy az egészségügyi világszervezet szem előtt tartja a kérdését annak, hogy milyen alkotmányi rendelkezések biztosítják az egészséghez való jogot. Magyarország a lehetőségek és a szociális hálózat tekintetében ebben élen jár. Az alpolgármester úgy véli, ehhez hozzá tudunk tenni mozgással, vagy bármilyen, az egészséget megőrző kikapcsolódással. „Az Egészség-Piac lényege pont az, hogy a szolgáltatásokat és információkat közelebb hozzuk az emberekhez” – emelte ki Szeles.

Radicsné Csőre Andrea, az Újvárosi és Pinnyédi Művelődési Ház igazgatója örömmel szervezi a rendezvényt. Ugyan olyan lelkiismeretesen hirdetik az Egészség-Piacot, mint a színházi előadásaikat. Az igazgatónő elmesélte, hogy a munkatársaival együtt pattannak biciklire, vagy indulnak útnak gyalogosan, hogy minden postaládába bedobják a szórólapokat és ahol lehetőség adódik, személyesen is megszólítják a lakosságot. A WHO kezdeményezésére létre hívott rendezvény Lions Club támogatásában „vált felnőtté”. Az újvárosi és pinnyédi programokat összehangoltan szervezik és a szűrővizsgálatok is hasonlóképp zajlanak a két intézményben. A támogatók közé csatlakozott a Patrónus Lions Club a szemszűrő busszal, melyet Ficsór Gábor pinnyédi lakos bocsátott rendelkezésre.

Az egészséges ételek kóstoltatása is szokás, ezeket Andrea a kollégáival együtt készíti el. Törekednek arra, hogy az újvárosi rendelőintézet dolgozóival együttműködjenek – dr. Skrapér Beáta háziorvos elemzi az egészségpiacon készült leleteket és asszisztense, Nemeskériné Baka Erika is részt vesz a vizsgálatok lebonyolításában. A vércukormérést, szemvizsgálatot, anyajegyszűrést, PSA szűrést az EESZI szájhigiénével foglalkozó munkatársának, Nitsné Szakács Andreának tevékenysége egészíti ki. Együttműködésük nem újkeletű: Andrea rendszeresen látogatja az Újvárosi Művelődési Ház nyári táborait is. A „Fogtündér” a gyerekeket is szívesen látja el fogápolási tanácsokkal – emelte ki támogatójukat az igazgatónő.

Nagyon ritkán megyek orvoshoz, csak beszaladok receptet íratni. De kíváncsi voltam arra, milyen értékeim lesznek a vérnyomás- a cukor és a csontsűrűség vizsgálaton – nyilatkozta lapunknak Juhász Gézáné. A nyugdíjas hölgy örül a lehetőségnek, mert így alkalma nyílik a szűrővizsgálatok egész során részt venni.

Az Egészség-Piac sorozat 2024-ben 12 helyszínen várja az érdeklődőket ingyenes vizsgálatokkal és tanácsadással.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #Egészség-Piac | #Győr | #pinnyéd | #WHO Győr |